A tökéletlen tökéletesség filmje - Barbie
Kissé megkésve ugyan, de én is megnéztem a Barbie filmet, amiért tavaly az egész világ rajongott. A moziba nem jutottam el, hogy megnézzem, ezért azt vártam, hátha felteszik Netflixre - és szerencsém lett. Végre én is láthattam, amiről mindenhol csupa jókat írtak; a kérdés már csak az, megérte-e ezt a hatalmas hype-ot?
A történetünk Barbielandben kezdődik, ahol a Barbiek élik tökéletes életüket: mindenki azt csinálja, amihez ért, nincsenek problémáik és persze mindenki tökéletes. Leginkább a főszereplő, sztereotipikus Barbie (Margot Robbie) érzi magát jól, hiszen mindősszesen annyit kell csinálnia, hogy jól néz ki. A sztori akkor kezd érdekessé válni, amikor egyik reggel Barbie felébred és a legnagyobb szörnyűséget veszi észre magán: már nem lábujjhegyen jár, hanem leér a sarka. A városban mindenki kiborul, de a kiváltó okot senki nem tudja. A segítséget Fura Barbie jelenti, aki a társaitól elkülönülve, néhány másik kitaszítottal él együtt. Fura Barbie megállapítja, hogy a probléma gyökere a való világba vezethetó vissza, ugyanis a Sztereotipikus Barbie-val játszó lánynak a gondolatai vetülnek ki a játéklányra. Megoldás tehát nem más, mint egy látogatás a való világba; de ez a küldetés sokkal bonyolultabb, ahogyan azt eleinte gondoltuk. Rádaásul további bonyodalmakat is szül, amikor a valóság begyűrűzik az elzárt mesevilágba.
Nekem őszintén nagyon tetszett a film, sokkal jobbat kaptam, mint amit vártam volna. Fontos mondanivalója és tanulsága is van, amit sajnos manapság már nem sok film ad meg nekünk. Szóval igen, megérte a várakozást és a felhajtást, amit körülötte csaptak.
Margot Robbie alakítása egyenesen zseniális, a nő tökéletes volt erre a szerepre. A készítők kétségkívül jól választottak színészt. Az pedig különösen tetszett, hogy más, ismert színészek és színésznők is febukkantak kisebb-rövidebb szerepek erejéig (például Nicola Coughlan, a Bridgerton sztárja; Emma Mackey, a Sex Education egyik főszereplője; vagy éppen Simu Liu, aki Shang Chi-ként is megjelent már a Marvel univerzumban).
Természetesen Ryan Goslingról sem feledkezhetünk meg, ha már ő volt a szereplőgárda egyik húzóneve és főszereplőként lett beharangozva. Jól alakított Kenként, de talán a leginkább mindenkinek az I'm Just Ken dal miatt maradt emlékezetes a karaktere. Lehet, hogy ezzel nem leszek túl népszerű, de nekem nem adott túl sokat a karaktere hozzá a filmhez, sőt egy icipicit én még idegesítőnek is találtam (lágyszi ezért ne kövezzetek meg). Mindezek ellenére jól játszotta a nem túl okos, ám annál jóképűbb sztereotipikus Ken szerepét.
A legfontosabb és ami nekem a leginkább tetszett, az a mondanivaló. A film rávilágított arra, hogy az embereket milyen sztereotípiák közé soroljuk: a nő legyen nőies, de legyen akaratos is; a férfi nézzen ki jól, de ne túl jól, stb. Minden nagyon jól le lett modellezve és akár egy túlzó, görbe tükörként is szolgálhat az egész emberi társadalomnak. Megmondom őszintén, én egy kicsit megkönnyeztem Gloria buzdító beszédét, mert nagyon jól meg lett írva. Tökéletesen visszaadta az elvárásokat, amiknek a nőket kiteszik. Ezzel pedig talán néhány ember ráébredt, hogy milyen lehetetlen elvárásokat állítunk nem csak a nőknek, hanem általánosságban minden embernek.
Mindent egybevetve érdemes megnézni a Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült sikerfilmet, mert nemcsak szórakoztató, hanem valódi értékeket próbál tanítani nekünk.