Benjamin Stevenson: Ezen a vonaton mindenki gyanús
Ha a krimikre gondolunk, egyből eszünkbe jut Agatha Christie vagy Arthur Conan Doyle, akiknek a regényei és főhősei a mai napi töretlen népszerűségnek örvendnek. Azonban azt kevesebben tudják, hogy a mai krimiirodalom alapjait egy bizonyos Edgar Allan Poe fektette le, még a 19 században (a név ismerős lehet, irodalom órán legalábbis már biztos hallottátok).
De miért is fontos nekünk ez a kis krimi-történelem? A regényünk főhőse, Ernest ugyanis krimiíró, és erősen igyekszik betartani a valósághű krimik alapszabályait: csupán egy nyomozó lehet, paranormális jelenségek kizárva és nem (csak) a férj/feleség/szerető lehet a gyilkos.
A történet az ausztrál Orient Expresszen, a Ghan fedélzetén játszódik, ami egy írókonferenciának ad otthont. Ernest Cunningam és barátnője, Juliette is ezen a konferencián vesz részt, egyikük íróként, másikuk pedig kísérőként. Sokáig mindenki azt gondolta, hogy a legnagyobb problémát az írók között zajló egó-méregetés fogja jelenteni, ám amikor hirtelen egy haláleset történik, minden megváltozik. Többen gyilkosságra gyanakszanak, nem teljesen alaptalanul. Ugyanis az írókonferencia, ami zajlik, nem más, mint az Ausztrál Krimiírók Társaságának irodalmi fesztiválja. Ernest persze azonnal elkezd nyomozni, vajon mi történhetett, de a helyzetet többek között nehezíti, hogy egy vonaton vannak a semmi közepén és hogy
az összes gyanúsított tudja, hogyan ússzon meg egy gyilkosságot
A nyomozás során persze nem csak a gyilkosra derül fény, hanem néhány, a múltban porosodó titokra is fény derül, ami többek életét képes megváltoztatni.
Talán nem túl meglepő, ha azt állítom, hogy ez a regény is olvastatta magát, akárcsak az előző. Ha elkap a gépszíj, és beszippant a cselekmény, onnan nincs nagyon megállás. Nehéz lenne negatívumokat találni; talán egy van, ami azonnal beugrik nekem, de ez eléggé szubjektív: a szereplők mennyisége. Rengeteg szereplőt felsorakoztat az író, ami rendesen megnehezíti az olvasó dolgát, hiszen sokáig nehéz elkülöníteni egymástól az embereket, pláne, ha némelyiknek még hasonló is a neve.
Ezen kívül nekem nem volt semmi, ami nehézséget jelentett volna, vagy ami negatívumként maradt volna meg. Akárcsak A családomban mindenki gyilkos, ez is rendesen megmozgatja az agytekervényeket, mert folyamatosan azon kattog az ember, vajon ki a tettes? Kinek milyen titkolni valója van? Bevallom, én sajnos nem tartozom azon éleseszű olvasók közé, akik még a regény vége előtt kitalálják, mi is történt pontosan. Én inkább ilyen "go with the flow" típusú olvasó vagyok, aki egészen a leleplezésig nem nagyon tudja összerakni a kirakós darabjait.
Ezt látva megfordulhat néhányatok fejében a gondolat, vajon nem unalmas-e így krimit olvasni? Egyáltalán nem, mert legalább én is egy lehetek a tudatlan és ártatlan szereplők között, akik a szembesítéskor meghökkennek a hallottakon.
Továbbra is tartom azt az állítást, miszerint néha érdemes kimozdulni a komfortzónánkból ahhoz, hogy felfedezzünk valami újat, jót, amit élvezünk. Aki követ vagy aki ismer, pontosan jól tudja, hogy nekem a romantikus könyvek a zsánerem. De amióta egyszer a kezembe vettem egy Poe novelláskötetet, rájöttem, hogy a krimket is ugyanannyira élvezem. Kezdő és gyakorlott olvasó-nyomozóknak is ajánlom Benjamin Stevenson regényét, az Ezen a vonaton mindenki gyanús-t! Halálosan élvezni fogod :D