Bónusz fejezet: Az esküvő

JACKIE POV.

A függöny alatt halvány fény szűrődött be, amikor kinyitottam a szemem. Tudtam, hogy lassacskán össze kell szednem magam, mert tizenegyre oda kell érni az esküvő helyszínére. De egy jó ideig még nem kívántam megmozdulni.

Apa szobájában aludtam, Oliver azt nevezte ki az én szobámnak, nem volt hajlandó egyszer sem ott aludni. Körbe néztem a falakon. Több minden lógott egymás mellett: néhány kép, poszter, ami még apáé volt; ezek mellé keveredtek az én fényképeim.

– Jackie? Ébren vagy? – A bátyám az ajtóban állt, szinte suttogva kérdezte. Felültem az ágyban, de nem válaszoltam. Pár másodperccel később be is nyitott. – Oh, szóval ébren vagy. Oké.

– Heló – mosolyogtam rá.

– Mizu? Izgulsz? – Leült az ágyra velem szemben. Ekkor vettem érszre, hogy a kezében van egy tálca is. Észrevette, hogy szuggerálom, ezért felém nyújtotta. Elvettem egy gofrit és elkezdtem majszolgatni.

– Annyira nem. Vagyis eddig nem izgultam. – elgondolkodtam, hogyan is érzek valójában. – Őszintén, fogalmam sincs, mi van most. Izgulok is, meg nem is. Inkább izgatott vagyok. És boldog. És egy icipicit talán szomorú is.

– Szomorú? Miért? – értetlenkedett Oli, megjegyzem, teljesen jogosan. Ugyanis ha valaki ilyen nagy nap előtt áll, akkor nem lehet szomorú. Egy menyasszony nem szomorú az esküvő reggelén.

– Hát mert...apa nem lehet itt, hogy bekísérjen. – Könnyek gyűltek a szemembe; próbáltam őket visszapislogni. Nem sikerült. – Ne haragudj! Örülök, hogy te leszel mellettem, csak...

– Csak én nem apa vagyok. Tudom. Ez egy nagy nap, a legtöbb lánynak megadatik, hogy az apjával sétáljon az oltárhoz. Sem én, sem Jack bácsi, sem senki más nem tudja pótolni.

Oli letette a tálcát az éjjeliszekrényre, majd bemászott mellém az ágyba. Szorosan magához ölelt és elkezdte simogatni a hátamat. Én pedig igyekeztem minél jobban odabújni hozzá.

– De azt is tudom, hogy boldog lenne ha látná, kihez megy feleségül az ő kis hercegnője – mondta mosolyogva.

– Biztosan az lenne – feleltem. – Nem szoktam imádkozni, soha nem beszéltem hozzá. De miután George megkérte a kezemet, elmeséltem neki mindent. Még korán reggel, rögtön azelőtt, hogy téged felhívtalak volna. És van egy olyan érzésem, hogy kedvelné George-ot.

– Tuti.

– Na jó – nevettem el magam. Megdörzsöltem az arcomat, hogy a könnycseppeket leöröljem, majd egy csodálatos mosolyt varázsoltam az arcomra. – Elég a szomorkodásból, elvégre ma férjhez megyek!

Felpattantam, majd a szobában fel-alá kezdtem el mászkálni. Egy kisbőröndöt töltöttek meg a cuccaim, egy nagyot pedig a nászútra szánt ruhák. Ugyanis rögtön a lagzi utáni napon repülőre ülünk és elutazunk Olaszországba; időm nekem nem lesz arra, hogy mindent összepakoljak.

Szívem szerint felhívtam volna George-ot, hogy mi újság, hogy telik a reggele, de Oliver még a telefonomat is elkobozta. A garantált pihenés jegyében.

A hófehér esküvői ruhám a szekrény ajtaján lógott; megálltam előtte egy pillanatra. Este direkt kivettem a ruhazsákból, hogy a lehető legminimálisabb ideig kelljen gyűrődnie. Sokáig nem volt lehetőségem gyönyörködni benne, ugyanis kivágódott a szoba ajtaja és akárcsak egy szélvész, berobbant rajta Iyanna.

– Jaxieee! – visította. A karjait az ég felé nyújtotta, úgy állt néhány pillanatig az ajtóban. Mögötte láttam Maddie-t, a bátyám barátnőjét tanácstalanul felénk nézni.

– Yayaaaa! – visítottam én is. Oliver inkább fogta magát és kiment a szobából, nem hiányzott neki a mi "köszönésünk."

– Uramisten, el sem hiszem, hogy ma férjhez mész! – Hanyatt dőlt az ágyamon; én is hasonlóképpen cselekedtem. Mindig szerettünk feküdni, a legjobb gondolatokat hozza elő. És persze tökéletes lelkizéshez.

– Per pillanat még én sem hiszem el. Szerintem majd az oltár előtt. Vagy a nászúton – nevettem fel.

– Komolyan, mintha nem is olyan rég vacilláltál volna, hogy felhívd-e vagy ne. Erre azért emlékszem, mert olyan másnapos azóta nem voltam.

– Durva. Ha nyuszi lettem volna beszélni vele, most nem készülnénk az esküvőmre.

– Apropó készülődés – ült fel hirtelen a legjobb barátnőm. – Mit csináljak? Sminket? Hajat? Hozzak kaját? Vagy tegyek be valami zenét?

– Semmi dolgod nincs neked sem, te vagy az egyik koszorúslányom koszorúslányom és a tanúm is. – Én is felültem és átkaroltam a vállát. – Nemsokára indulunk a helyszínre, ott majd téged is és engem is kezelésbe vesznek. George egy profi csapatot bérelt fel, nem bízta a véletlenre.

– Akkor csapassuk baby! A táskádat vigyem?

– Szívem, az előbb mondtam, hogy neked semmi dolgod. Majd Oli kiviszi. – Előrángattam a szekrényből egy cipzáras kardigánt, arra cseréltem át a pizsamafelsőmet. Ekkor eszembe jutott, hogy még a reggelim is ott van az éjjeliszekrényen. Iyanna felé nyújtottam gofrit. – Kérsz?

Miután megreggeliztünk, összeszedtük magunkat és indultunk a helyszínre. Egy csodaszép vidéki villát béreltünk ki, mert az esküvőt mindketten egy szép, erdős helyszínen akartuk. Első utam az oltárhoz vitt; meg akartam lesni a helyszínt. Az ajtó előtt viszont két biztonsági őr állt, akik nem engedtek kimenni. Félő volt, hogyha tovább kóricálok, akkor belebotlok George-ba, ezért inkább visszamentem az emeletre, nehogy balszerencsét hozzak magunkra.

Nagyjából két órát vett igénybe, mire engem és a barátnőimet mind kicsinosítottak. Már csak a ruha volt hátra, de előtte természetesen muszáj volt pezsgővel koccintanunk. Valaki zenét is tett be, szóval elkezdtünk egy kicsit melegíteni az esti bulira.

Háromnegyed órával a kezdés előtt betereltek egy külön szobába, hogy felvegyem a ruhát. Iyanna segített felhúzni hátul a ruhát, majd eligazította az uszályt és kiküldött a helységből. Mindenki az ajtó előtt állt; amikor kiléptem, hatalmas üdvrivalgásban törtek ki. Odairányítottak ez tükörhöz, ekkor pillantottam meg magamat teljes pompában először. Első reakciónak el is sírtam magam.

GEORGE POV.

Idegesen álltam az ajtó előtt; anyát és apát vártam, hogy velük együtt vonulhassak be. Tudom, ez fura, mert a vőlegényt általában csak az anyja kíséri, de engem nem érdekeltek a szokások. Ez az én esküvőm, a mi nagynapunk volt.

– Édes kisfiam! – Még meg sem láttuk egymást, anyu már akkor elkezdett sírni. Amikor odaértek hozzám, anyu arcáról patakokban folytak a könnyek, alig látott ki a szemüvege mögül.

– Sziasztok – köszöntem mosolyogva.

– El sem hiszem, hogy ma megházasodik a fiam. Hihetetlen – mormogta apa. – Henry már bent van?

– Igen, most sétált be a többi vőféllyel együtt.

Alighogy befejeztem a mondatot, megszólalt a zene, ami azt jelentette, hogy be kellene mennünk. Így hát karon ragadtak a szüleim és együtt besétáltunk az oltárhoz. Ahogy sétáltunk a násznép között, rengeteg ismerős és ismeretlen arc nézett rám. Jackie oldalán az első sorban három négy szék volt fenntartva a szülőknek, a testvérének és Jacknek, aki mosolyogva bólintott egyet nekem. A sor belső szélén lévő széken az apja fényképe volt felállítva, mellette egy gyertya égett.

A paphoz érve a szüleim elengedték a kezemet, majd ők is leültek a helyükre. Mögöttem állt Henry, az unokatestvérem, aki a tanúm szerepét tölthette be. Megszorította a vállam, majd a fülembe súgott:

– Hogy vagy, kuzin?

– Őszintén? Izzadok és kimondottan ideges is vagyok – súgtam vissza. – Ennél sokkal több ember előtt is szerepeltem már, akkor nem izgultam ennyire!

– Ez teljesen normális, de nem kell izgulnod. Minden rendben lesz, a csajod sem fog nemet mondani, az biztos.

– Tudom. Attól még kivagyok. Mennyi ideje állok már itt? Miért nem jön?

– Még csak pár perce állsz itt, mindjárt jön a menyasszonyod is.

– Henry, George! Nincs pusmogás! – szólt ránk anyu, mire mi azonnal szétrebbentünk és egészen a ceremónia kezdetéig nem is pillantottunk egymásra.

Éreztem, hogy izzad a tenyerem, a nyakkendő pedig szabályosan fojtogatott. Legszívesebben letéptem volna magamról, akárcsak az öltönyt, ami szintén melegített. Nem segített az izgulás sem, folyamatosan doboltam az ujjaimmal a nadrágomon. Többször végigsimítottam a hajamon; biztos voltam benne, hogy az összes hajzselét és lakkot kiszedtem belőle és tíz perc múlva már sehogy sem állt.

Egyszer csak megszólalt újból a zene, de ez már a klasszikus, esküvői-bevonulós zene volt. Mindenki az ajtó felé kapta a fejét, hogy azonnal láthassák Jackie-t. Én nagyon sokáig magam előtt néztem a földet, nem akartam én is egy lenni a sok kíváncsi arc közül.

Először a koszorúslányok vonultak be; egységes, halványlila ruhában, hasonló frizurával. Aztán a legvégén jött Iyanna, hatalmas mosollyal az arcán, egy menyasszonyi csokorral a kezében és megállt velem szemben. Végül pedig megérkezett Jackie is, akinek az érkezésére én is felkaptam a fejemet.

Néhány másodpercre megálltak az ajtóban, míg valaki elrendezte mögötte az uszályt. Káprázatosan szép volt a ruhája. Férfi létemre talán nem kellene ennyire nyíltan megfogalmaznom, de gyönyörű volt. Ő maga volt az: göndör, általában rendezetlen fürtjei kivételesen rendezetten álltak; az ejtett vállú, virágmintás-csillogó ruhája pedig tökéletesen kiemelte az alakját. A szoknya a derekánál kezdődött, hosszan maga után húzta. A mellkasa teljesen szabadon maradt, így tökéletesen látszott a nyakában a két ékszer: az apja pengetője és az én kagylógyöngyöm.

Mielőtt fellépett volna mellém az emelvényre, Oliverrel megálltak az apjuk székénél. Jackie egy kis csokor virágot helyezett a kép mellé, majd a bátyjára nézett, hogy mehetnek tovább. Alig két lépés múlva Oli átadta nekem Jackie kezét, ő maga pedig leült a helyére Jack mellé.

– Gyönyörű vagy – súgtam neki, miközben felsegítettem a pódiumra. Egy ragyogó mosolyt kaptam cserébe, a szemében kis könny csillogott. – Minden rendben?

– Persze! Veled?

– Velem is – bólintottam kurtán, majd a pap elkezdte a beszédét. Nem is igazán figyeltünk rá, egymással szemeztünk és igyekeztünk nem elnevetni magunkat. A saját fogadalom részét terv szerint kihagytuk a ceremóniából, ezért is lepődtem meg nagyon, amikor Jackie hátrafordult Iyannához és átvett tőle egy kis papírt.

JACKIE POV.

Remegett a kezem, amikor átvettem Iyannától a beszédemet. Elvileg bent volt a fejemben, megtanultam, de abban a pillanatban abban sem voltam biztos, hogy a saját nevemet el tudom mondani. Amikor visszafordultam, George döbbent arcával találtam szemben magam. Meglepődött, mert az eredeti terv szerint nem írtunk volna saját beszédet, de belőlem kikívánkozott néhány gondolat.

– Kedves itt jelenlévő családtagok, barátok, egybegyűltek. Kedves George – kezdtem bele. – Ne nézz így rám, tudom, eredetileg nem terveztünk ilyet, de muszáj voltam papírra vetni néhány mondatot. Ígérem rövid leszek.

A násznépen halk nevetés futott végig, még George is elmosolyodott. Mintha kicsit felengedett volna.

– Amikor megismerkedtünk, én még gimis voltam, te pedig a suli támogatója. Távolról sem tűnt úgy, hogy közöttünk valaha bármi lehetne. Te, mint gazdag felnőtt; én pedig mint egy kislány, akinek még ott a tojáshéj a fenekén. Az ilyen kapcsolatokat azt hiszem még a törvény is ellenzi. De sikeresen megugrottuk ezt az akadályt, különben nem állhatnánk most itt egymással szemben. Rengeteg mindenen ment kereszül a kapcsolatunk: egyes családtagok, nekem pedig az iskolatársaim is eléggé ellenezték és egyfajta gyűlöletkampány indult ellenem. Emlékszel még, mivel vetettél véget a szenvedéseimnek? – kérdőn néztem George-ra, aki mosolyogva bólintott.

– Beszédet mondtam az egész iskola előtt. Láttam, mennyire felemészt téged, amit minden nap kapsz. Úgy éreztem ennyi a legkevesebb, amit tehetek érted.

– És ezért nagyon hálás leszek neked mindig. Ezért is gondoltam, hogy megleplek most egy beszéddel. Mert te most éppúgy nem számítasz rá, mint ahogyan akkor én sem tettem. – Néhány helyről szipogást és orrfújást lehetett hallani. A szemem sarkából láttam, hogy a bátyám is törölgeti a könnyeit. – Tudod, hiába telt el azóta kicsit több, mint négy év, az érzelmeim ugyanolyan erősek irántad, ha nem erősebbek is. Életem minden hátralévő percét szívem szerint veled tölteném el, egy boldog házasságban, talán gyerkőcökkel körbe véve.

– Neked célod az, hogy megríkass? – suttogta George, mire én játékosan megvontam a vállam.

– Még egy utolsó gondolatot engedjetek meg, ez főként az én családomnak fog sokat jelenteni. – Az említettek felé pillantottam: Oli lefelé nézett, Jack bácsi töretlenül rám. A torkomban hatalmas gombócot éreztem, a sírás fojtogatott; de nem engedtem az érzésnek. – Tudom, nem ismerhettem őt sokáig, csupán alig három évig, de abban biztos lennék, hogy apa nagyon kedvelt volna és örömmel adott volna hozzád feleségül. Ha létezik olyan, hogy túlvilág, apa most onnan figyel minket, ünneplőbe öltözve és várja, hogy az ő kicsi hercegnője mikor fejezi be a dumálást és megy végre feleségül ahhoz az emberhez, akit a világon az egyik legjobban szeret.

Visszaadtam a papírkát Iyannának, akinek patakokban folytak a könnyei. Oli már nem titkolta a könnyeit, de mégis büszkén nézett rám. Akárcsak Jack bácsi. A tekintetem automatikusan apa fényképére vándorolt. Azt a képet választottam, amin Oliver is és én is rajta vagyunk: a bátyám apa mellett ül, én pedig bepólyálva nézek fel apánkra áhítattal.

– George Bradford, fogadod-e az itt megjelent Jackie Karina Marshallt hites feleségedül, jóban-rosszban, betegségben egészségben, tisztességben, míg a halál el nem választ? Ha igen, mondd, fogadom.

– Fogadom. – George határozottan nézett rám, de én mégis véltem némi félelmet kiolvasni a tekintetéből.

– Jackie Karina Marshall, fogadod-e az itt megjelent George Bradfordot hites férjedül, jóban-rosszban, betegségben egészségben, tisztességben, míg a halál el nem választ? Ha igen, mondd, fogadom.

– Ezerszer is fogadom!

– Ezzel az állam és az egyház által rám ruházott hatalomnál fogva férjnek és feleségnek nyilvánítalak benneteket. Házasságotokat pecsételjétek meg egy hitvesi csókkal! – A pap ellépett mögülünk, hogy ne legyen rajta a fényképeken, de minket nem érdekelt. Sokkal jobban lekötött minket az, hogy majdnem két nappal később végre egymáshoz érhettünk újra. – Tisztelt egybegyűltek, ezennek bemutatom önöknek Jackie és George Bradfordot!

A sátorban üdvrivalgás tört ki, mi pedig ugyanazon az útvonalon, ahol jegyesekként jöttünk be, végül házastársakként távoztunk.