Böszörményi Gyula: Szer'usz világ

2024.09.05

Ambrózy báró esetei hamarosan a végéhez érnek - legalábbis akkor, ha továbbra is ilyen tempóban falom a regényeket. Cserébe viszont jobbnál jobb rejtélyekkel találkozhatunk.

1901. márciusában indul el a történet. Ambrózí bárót meglőtték, most a Rókus kórház egyik kórtermében élet és halál között lebeg. Fiatal felesége, Hangay Mili őrködik az ágya mellett, és reménykedik, hogy férje hamarosan felébred. Amikor azonban a kórterembe egy csapat erőszakos rendőr ront be, hogy Milit gyilkosság megalapozott gyanújával börtönbe csukják, a helyzet kilátástalannak tűnik. Az egyetlen reményt Mück Mári, az egyáltalán nem "komor" komorna jeletni, aki a maga hűbelebalázs módjára kezd el nyomozni. Ehhez kénytelen ismét visszasüllyedni a tabáni mocsokba és felkeresni egykori szövetségesét, Herrdoktort. A bűn minden szála bizonyos Pesztonkához vezet vissza, akiről úgy hírlik, hogy ő Budapest legrettegettebb bűnözője.

Talán ez volt az egyik legszórakoztatóbb Ambrózy-regény, amit eddig olvastam. Nekem szokásom, hogy a jobb részekhez jelölőkéket szoktam ragasztgatni - itt viszont sehova sem tudtam ragasztani, mert szívem szerint mindent bejelöltem volna.

Márika már önmagában, mint mellékszereplő is igazán szórakoztató volt, ebben a részben viszont az egykori tabáni árva szemszögéből ismerhettük meg a bűntény minden részletét. Persze Mili kisasszony sem unatkozott a börtönben, hiszen ő maga is felgöngyölít egy tragikus gyilkossági ügyet.

Nekem nagy félelmem volt a regénnyel kapcsolatban, hogy túlzás lesz és egy elcsépelt történetet kapunk, hiszen a negyedik rész utolsó oldalán az olvasható, hogy VÉGE (így, nagybetűkkel). Namármost az előző részekben mindig az szerepelt, hogy folytatása következik, engem ezért aggasztott borzasztóan, hogyan épül majd fel a regény. De szerencsére nem csalódtam, sőt! Azt hiszem újabb kedvencet avattam a sorozatban!

Kimondottan tetszett, hogy végre nem csak Mili, Emma és Richárd fejével gondolkozhatunk, hanem egy újabb szemszöget is, akit sikerült sokkal jobban megismerni. Mári alapból elég kerge, de a történetben bebizonyította, hogy a szélkelep külső mögött egy valódi detektív rejtőzik, aki rövid idő alatt is sok mindent tanult a Hangay lányoktól és a báró úrtól is.

Persze a szokásos, mindenkit ledöbbentő fordulat sem maradhatott el. Ez igazából nem volt sarokpontja a történetnek, mégis, fontos információ, amire a későbbiekben akár szükségünk is lehet.

Összességében ismét egy fantasztikus regény, ami garantáltan nem okoz semmiféle csalódást! Aki mégis bizonytalan lenne, annak bizonyítanak a statisztikák, amiket Moly.hu-n, a regényre rákeresve megtalál!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el