Egy spontán délelőtt (Vivi)
-Szia - dugta be piszkosszőke fejét a szobámba Kristóf. Felpillantottam a német házimból, majd be is csuktam a könyvet. - Zavarok?
Nagyjából egy hét telt el a gitározásos eset óta, javában tartott az őszi szünet, és szerencsére mindannyian a szállóban maradtunk. Lili épp valakivel, talán a szüleivel találkozott, a többiekkel pedig nem volt annyira kapcsolatom, szóval inkább elvonultam megírni a lecke egy részét. Nem mondom, hogy hallgatództam, de többször feltűnt, hogy ismerős dallamok szűrödnek ki Kristóf szobájából a héten, ami mit ne mondjak, eléggé imponált nekem. Ezért is örültem nagyon a társaságának azon a délelőttön.
- Nem, dehogyis. Mizu? - Kristóf beljebb lépett és leült mellém az ágyra. Még mindig tagadtam magamban, de kezdtem érzékelni, hogy kicsit belezúgtam a srácba. Hetek óta boldogság töltött el, ahányszor Kristóf elhívott valahova. Szerettem volna azt hinni, hogy ezt azért teszi, mert én is tetszem neki, de tudtam, hogy Lilivel is szokott el-el járogatni kettesben, ők pedig aztán fixen nincsenek együtt. Így aztán inkább nem is gondolok ilyen kislányos butaságokra.
- Arra gondoltam, délután elmehetnénk moziba. Na? - felhúztam magam alá a lábam, ő ugyanígy tett. Szomorúan megráztam a fejem a kérdése hallatán. Olyan szívesen mentem volna vele, de sajnos nemet kellett rá mondanom.
- Jól hangzik, de anya és a húgom jönnek meglátogatni. - Rebeka már régóta rágta a fülemet, hogy végre feljöhessen a fővárosba hozzam egy hétvégére, de anya csak úgy volt hajlandó elengedni, ha ő is jön vele. Így persze abból, hogy a Breki és én elmegyünk ketten ide-oda teljesen meghiúsult. Lelkiekben már próbáltam készülni anyám baromságaira, bár ez majdnem lehetetlen volt.
- Komolyan? Nem is mondtad - mosolyogva nézett rám, miközben nekidőlt az ágytámlának. Karba tette a kezeit, amitől kissé befeszültek a bicepszei - én pedig igyekeztem nem odanézni. Hiába, a sok edzés megtette rajta a hatását: jóképű csávó lett belőle, aki után biztos vagyok benne, hogy sok lány epekedik az évfolyamból; köztük én is.
- Hát, a húgomnak sikerült végre kikönyörögnie, szóval így alakult a program. - Az egyik vörös hajtincsemet kezdtem el babrálni. Valahogy mindig akaratlanul jött ez a mozdulat, ha Kristóffal beszéltem. - De ugye nem haragszol, hogy a mozit el kellett tolni? - Ijedten néztem rá; legkevésbé sem szerettem volna megbántani.
- Ugyan már, ne butáskodj! - legyintett. - Majd megyünk máskor. A mozi nem szalad sehova, ha jön a tesód, akkor őt fogjuk szórakoztatni.
Meglepődtem a többesszámon. Fogjuk szórakoztatni. Nem csak egyedül én. Mi, együtt. Ő meg én. Ketten. Hirtelen nagyon meleg lett a kis szobában, zavaromban azt sem tudtam, hova nézzek.
- Vivsz, minden rendben? Úgy elhallgattál – rátette a kezét a combomra, amitől libabőrös lettem. Na nem attól, mert hideg lett volna a keze, egyébként is hosszú nadrág volt rajtam, hanem pusztán attól, hogy ha csupán ösztönből is, de hozzám ért.
- Persze, minden rendben! - villantottam egy meggyőző mosolyt. - Csak nem gondoltam, hogy te is találkoznál a Brekivel.
- Breki? - nézett rám furán. Hirtelen le sem esett, miért.
- Jaj, bocsi, a húgom. Rebeka vagy Beki. Kiskorunkban mindig Brekinek hívtam, és rajta maradt. - Megvontam a vállamat. Gondoltam, úgysem érdekelte volna ez az infó, de ha egyszer beindul nálam a duma, akkor nehéz abbahagyni.
- Ez aranyos. De gondolom én meg se próbáljam így hívni. - Azokkal a gyönyörű, barna íriszeivel egyenesen a szemembe nézett. Istenem, mi van velem? Teljesen belezúgtam!
- Inkább ne. Még apától sem viselte el soha. - mosolyodtam el. Megint. Túl sokat mosolygok, ha vele vagyok.
Rápillantottam a telefonomra, hátha hívott vagy írt valamelyikük, de nem láttam értesítést. Azt viszont igen, hogy már bőven elmúlt dél, nekem pedig üres volt a hasam.
-Figyi, ha moziba nem is, de kajálni kiugorhatunk valahova. Anyud most úgysincs itthon, mindenki szanaszét. Benne vagy?
- Persze, menjünk! Tudok egy szuper tésztázót nem messze, meghívlak.
- Nem kell… - utasítottam vissza automatikusan az ajánlatot, de felemelte a kezét.
- Nincs nemleges válasz. Nem kérdés volt, kijelentés.
- Oké, köszönöm - pillantottam rá hálásan. - Adj pár percet, felveszek valami normális cuccot.
- Gyere ebben, jól áll. Rajtam is melegítő lesz meg pulcsi. - Ő közben már felállt az ágyról és az ajtóhoz ment. Végignéztem rajta, mert egészen eddig észre sem vettem, hogy rajta is csak egy elnyűtt macinaci van valamilyen bandapólóval.
- Jó, legyen - pattantam fel én is az ágyról.
A szekrényből kivettem egy kenguruzsebes pulcsit, meg egy tornazsákot az apróbb cuccaimnak.
És így történt hogy én, a lány, aki mindent előre megtervez, egy spontán ötlettől vezérelve végül egy tésztázóban köt ki szombat délben. Mit ne mondjak, Budapest zseniális hatással van rám.