Első fejezet

Nos, igen, a találkozásunk története éppen egy olyan sztori, amit ha nem én élek át, nagyon nehezen tudnám elképzelni, hogy valóban történhet ilyen. Olyan filmszerű az egész.

George mindig is támogatója volt a gimnáziumnak, ahova jártam. Öregdiákként fontosnak tartotta, hogy támogassa egykori iskolájának a tanulóit, gyakran eljött eseményekre is. Az egyik ilyen eseményen botlottunk egymásba, a szó legszorosabb értelmében.

A véletlenek szerencsés összjátéka, hogy George rálépett a ruhám szegélyére (valamilyen adománygyűjtő bálon voltunk, ha jól emlékszem), mire én majdnem elestem. Na igen, nem gondoltam végig, hogy hiába szép a bordó estélyi, ha a szegélyét a földön húzom magam után, még magassarkúban is!

De visszatérve az eseményre. Meg ránk. A kis incidens után kedvesen beszélgetett velem, egészen az est végéig. A barátnőim lemondtak arról, hogy engem aznap táncolni vigyenek, annyira bele voltam merülve az ő kékeszöld tekintetébe és a szavaiba. Markáns, kissé borostás arcéle, sötétbarna haja, a tekintete és valahogy az egész kisugárzása elvarázsolt. Már a legelső pillanatban. Hozzátenném, nem én voltam az első diáklány, aki alaposan szemügyre vette.

Az est végén az épület előtt állva várakoztunk. Én a barátnőimre és anyukámra, aki hazavitt minket, G pedig egy taxira, hiszen megivott 1-2 pohár bort, amíg velem beszélgetett. Támogatóknak ugyanis szabad volt alkoholt inniuk.

- Köszönöm ezt az estét, Mr. Bradford, nagyon jól éreztem magam! – mondtam udvariasan, hiszen mégiscsak egy felnőttel beszélgetek. Szorosabbra húztam magamon George kabátját, amit kedvesen kölcsönadott, amíg kint várakoztunk.

- Tegeződjünk inkább. George vagyok - nyújtott kezet formálisan, amit én mosolyogva elfogadtam. A tenyerem belesimult az ő hatalmas, meleg kezébe. Nem azt mondom, hogy már ekkor tudtam, ebből később több is lehet, mert egyáltalán nem így volt. Ilyen valóban csak a mesékben van.

- Jackie.

- Én is köszönöm Jackie, ezt az estét. Nem számítottam arra, hogy ilyen jó lesz ez a bál. Azért az incidensért pedig még egyszer ezer bocsánat!

- Ugyan, semmi gond. A táncparketten mindenki megtaposta volna, ebben biztos vagyok - nevettem, közben akaratlanul is, egyfajta megszokott mozdulatként, megérintettem a vállát. Gyorsan elkaptam a kezemet és örültem, hogy a kültéri lámpák adta félhomályban nem látszott az arcomon a pír.

Ezután egy sor kínos csend következett. Nem mertem megkérdezni, máskor is találkozunk-e, mert tudtam, hogy legalább tizenöt évvel idősebb nálam. És előfordulhat, hogy egy ilyen férfit már a felesége és a gyereke vár otthon.

- Kérdezhetek valamit? Nem szeretnék tolakodó lenni, vagy kellemetlen helyzetet okozni - szólalt meg hirtelen. Érdeklődve és egy icipicit reménykedve fordultam felé. - Lenne kedved folytatni valamikor ezt a beszélgetést? Esetleg egy csésze kávé vagy tea mellett?

- Persze! Nagyon szívesen!

- Akkor... - kezdte volna el, de ekkor a barátnőim kicsapták az iskola ajtaját és vihorászva, kissé imbolyogva tartottak felénk.

- JAXIEEEE!! - visította Iyanna. Úgy látszott, megtalálta a támogatóknak szóló italkészletet, közelről éreztem rajta az alkohol szagát. George pár lépéssel arrébb állva, halvány mosollyal a szája sarkában figyelt minket, majd épp amikor hozzá akartam szólni, két dudaszót hallottam. Reménykedtem, hogy ne az én anyám legyen az, de nem volt ilyen szerencsém.

- Oké Iyanna, menj, szállj be anya kocsijába, megyek utánad én is - löktem meg barátnőmet a kocsi felé, majd vetettem egy pillantást George-ra. Sokáig nem tudtam őt figyelni, mert Jessica és Laura kezdtek vonszolni a parkoló irányába.

- Bocs csajok, egy pillanat - léptem egyet hátra, majd megfordultam és egyenest George-dzsal találtam szemben magam. Pontosabban a vállaival. Kibújtam a kabátjából és visszanyújtottam neki, szótlanul. Közben végig egymás szemébe néztünk.

- Menned kell. A hétvégén hívj fel valamikor, oké? - George felém nyújtott egy névjegykártyát. Amikor elvettem, összeért a kezünk, a testemen egy jóleső bizsergés futott át.

- Köszönöm! - búcsúzásképp intettem neki egyet, majd siettem anya kocsijához.

- Jackie, mi tartott ennyi ideig? Mind rád várunk! – kaptam meg a szokásos pirítást a fejemre, amit már eléggé megszoktam.

- Semmi anya, mehetünk - huppantam be az anyósülésre. Mielőtt kikanyarodtunk volna a parkolóból, még egyszer megnéztem George-ot magamnak a visszapillantó tükörben, majd mosolyogva lesütöttem a szememet és a karkötőmet kezdtem el birizgálni.

- Csak nem... Fiúztál? - Anya elkezdte húzogatni a szemöldökét, Jess és Laura pedig előrébb hajoltak, hogy halljanak minden részletet.

- Csak beszélgettem valakivel. Az egyik támogatóval.

- Oh, ő túl idős lenne neked, akkor felejtsd is el! Nem leszel senkinek se a játékbabája! -Tudtam, hogy anyának nem igazán számolhatok be erről, mert már eleve elítéli. Így maradt Iyanna, aki abban a pillanatban részegen szunyókált a hátsó ülésen - Jessie, Laura, alszotok nálunk? Iyanna biztos jön, jobb, ha a szülei nem látják őt ilyen állapotban.

- Persze, szívesen! - válaszolták a lányok, én viszont alig vártam, hogy Iyannával ketten meg tudjuk beszélni az este történteket. Nem kellett a nyakamra ez a két pletykás kolonc.

Másnap reggel, miután Jess és Laura végre elmentek, kettesben tudtam maradni Iyannával. A kezemben ott szorongattam George névjegykártyáját, hiszen mindenképp fel szerettem volna hívni.

- Oké, Jax, stop! - tette fel a kezét Iyanna, miután elmondtam neki mindent. Ő közben megpróbált túllenni a másnaposságán, ami elég durván beütött reggelre. - A nálad jópár évvel idősebb Mr. Bradforddal beszélgettél tegnap este. Úgy gondolod, tetszik neked, plusz egy kávézást is felajánlott, de te nem tudod, elmennél-e vele.

- Pontosan – bólintottam egy hatalmasat. Leültem Yaya mellé az ágyra, majd hanyatt dőltem.

- De fel szeretnéd hívni és találkozni is szeretnél még vele. Mert jól éreztétek magatokat, igaz? – feküdt le ő is mellém. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

- Igen.

- Hát anyukám, neked aztán tanácsot adni majdhogynem lehetetlen! - sóhajtott nagyot a barátnőm. - Tudod mit? Hívd fel, menj el vele valahova, aztán meglátjuk mi lesz. Ha élvezed a vele való beszélgetést, akkor hajrá! Ha olyat akar, amit te nem, akkor otthagyod és soha többet nem keresed. Szerintem ennyi.

- Jó, oké, akkor felhívom! De... anyának mit mondok majd, kivel találkozom?

- Tegnap este bevallottad neki, hogy idősebb?

- Csak azt mondtam, hogy ő az egyik támogató. Ebből leszűrte, hogy valószínűleg idősebb.

- Tehát anyukád megtiltotta. – Iyanna felkönyökölt, majd elgondolkodva kinézett az ablakon. – Pedig azért harminc akárhány évesen elég jól néznek ki a pasik. Ő is jól néz ki?

- Igen! – sóhajtottam drámaian. Azt inkább nem vallottam be, hogy azon gondolkodtam, hogy mutatnék mellette. – Na, de vissza az eredeti problémához: az anyámhoz.

- Majd azt mondjuk, velem mentél el valahova meginni egy kávét és beszélgetni. Jobbat nem tudok kitalálni én sem. Abból pedig még sohasem volt baj, ha velem voltál el sokáig – vont vállat. – Most pedig hívd fel a hercegedet!

Felálltam az ágyról és az asztalomhoz sétáltam. Remegő kézzel emeltem fel a telefont, alig tudtam bepötyögni a számot. Mielőtt megnyomtam volna a hívás gombot, ránéztem Yayára, de ő csak jelezte, hogy haladjak. Szóval felhívtam.

- George Bradford!

- Szia, George, itt Jackie Marshall. A tegnap esti támogatói bálról, tudod.

- Á, Jackie! Szia!

- Szia neked is! – köszöntem ismét zavaromban. Iyanna a szemét forgatva nézett engem. Majd elkezdett kalimpálni a kezeivel, jelezve, hogy ne legyek ennyire béna. - Csak azért hívlak, hogy nem lenne-e kedved valamikor a jövő héten meginni egy kávét valahol?

- Persze, nagyon szívesen! Mondjuk szerdán? Mikor végzel aznap? – érdeklődött azonnal. Hallottam, hogy becsuk egy ajtót, majd hirtelen teljes csend lett körülötte.

- Szerdán? Fél kettő körül. – Rá kellett pillantanom az órarendemre, mert fejből sohasem tudtam volna megmondani.

- Eléd menjek a sulihoz? Vagy inkább ne?

- Hát... Tudod mit? Gyere! Majd együtt kitaláljuk, hova menjünk.

- Ha nem gond, nekem már az is megvan a fejemben – szólalt meg félénken, mire elmosolyodtam.

- Oh, akkor majd meglepetés lesz nekem.

- Ahogy mondod! - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Ne haragudj, de nekem most le kell tennem, vár a munka. Akkor szerdán találkozunk!

- Igen. Szia!

Iyannával ezután gondosan megterveztük, mit veszek fel a randira. Vagyis, nem biztos, hogy randi, de én ebbe a tudatba ringattam magam. Felállítottuk az egész haditervet is: nagyjából egy óra elteltével kimegyek mosdóba és megírom neki, hogy kell-e kimentés vagy nem. Miután mindent részletesen átbeszéltük, Iyannának haza kellett mennie.

Már csak egyetlen problémám volt, mégpedig a bátyám. Mindenképp ki kellett cseleznem őt is, mert ha ő rájön, és elmondja anyának... akkor nekem végem. De úgy voltam vele, hogy még messze van a szerda, szóval inkább elmentem tusolni, majd egy jó könyvvel bekuckóztam a szobámban.