Epilógus

Oliver váratlan közjátékát leszámítva a hétvége nagyon klasszul telt, George és én mindkét napot együtt töltöttük és különböző programokat csináltunk: főztünk, sütögettünk a kertben, vasárnap pedig még sétálni is elmentünk együtt a parkba. De a hétvége után újra iskolába kellett mennem, ahol fogalmam sem volt, mire számítsak. A pletykaoldalt jó messziről elkerültem George beszéde után, nem akartam látni a negatív közvéleményt. Viszont így a pozitív vélekedések sem jutottak el hozzám, ha voltak egyáltalán.

Szerencsére kellemesen csalódtam. A piszkálódás nagy része megszűnt (az állandó zaklatókat, mint Cynthiát, igyekeztem figyelmen kívül hagyni), a diákok többsége a beszéd után kissé jobban átlátta a dolgokat és rájöttek, hogy nem kellett volna így viselkedniük. Többen odaköszöntek nekem a folyosón, néhányan odajöttek hozzám beszélgetni, sőt a tanárok többsége is hajlandó volt rám nézni órák alatt. Ez pedig jelentősen megdobta a kedvemet, egész nap boldog voltam és mosolyogtam, semmi nem tudott lelombozni.

A tanév utolsó hónapjai nyugalomban teltek el, senki nem zargatott a szokásosnál többször. Oliver sikeresen leérettségizett, amit a barátainkkal együtt George kertjében ünnepeltünk meg egy grillpartival. Legnagyobb meglepetésünkre anya is küldött egy gratuláló üzenetet Olinak; ez némiképp enyhítette, hogy nem jött el személyesen.

Aztán nekem is elérkezett a várva várt utolsó év és az érettségi. Mondhatni eseménytelenül telt, nem volt semmi, ami felborzolhatta volna a mi évfolyamunkban a kedélyeket. Az érettségihez teljes nyugalommal álltam hozzá, mert tudtam, hogy az igazán fontos emberek, George, Oliver és Iyanna, végig velem lesznek. Természetesen könnyen átmentünk a vizsgán, nem volt probléma.

Felvettek az egyetemre, média szakra, mert a célom az volt, hogy íróként vagy újságíróként dolgozhassak. A Jack bácsitól kapott levélből tudtam meg később, hogy apa sportújságíróként dolgozott, bár ő eredetileg belsőépítésznek tanult. Nem meglepő, hogy ezután még inkább céltudatossá váltam a szak elvégzése iránt. Ebből a levléből tudtam meg azt is, hogy apa az egyetem alatt egy rock zenekarban basszusgitáron játszott; a borítékban találtam egy madzagra felfűzött pengetőt is. Boldog voltam, hogy ennyi mindenre fény derült előttem. Kezdtem úgy érezni, hogy ismerem a saját apámat.

Az érettségi óta viszont eltelt egy kis idő, pontosabban két év. Szerencsére az egyetemen nem buktam, így ha minden jól megy, jövőre megszerzem a diplomát. Ezalatt az idő alatt rengeteg minden történt.

Teljes mértékben átköltöztem George házába, ahogy az eredetileg meg volt beszélve. A bátyám nem akadékoskodott sokat, sőt, örült neki: számára is kényelmesebb volt, mert a barátnőjét fel tudta vinni a lakásba anélkül, hogy én bezavarnék nekik. Ja igen, Oli végül jogra ment és jelenleg egy ügyvédi irodában tölti a gyakorlatát. Elmondta, hogy később gyermekjogi ügyvédként szeretne dolgozni: a szülőkkel szemben a gyerekek jogait szeretné védeni és kiemelni őket az olyan családokból, ahol a gyerekkel egyáltalán nem törődnek. Mindennek az inspirációját a saját történetünk adta neki.

********

Hirtelen felébredtem. Kellett néhány pillanat, amíg rájöttem, hol vagyok éppen. Vagyis pontosabban mikor. Még éppen csak elkezdett hajnalodni odakint, a szobában félhomály uralkodott. Az emlékek, amiket álmomban végig jártam, csak töredékei voltak az egész történetnek; de fontos töredékei. A tekintetemmel először a jegygyűrűmet, majd George nyugodt arcát tanulmányoztam.

Izgatottság és boldogság érzése járta át a testem. Ugyanis az eljegyzés nem a történetünk végét, se nem egy új kezdetét jelentette: én folytatásként tekintettem rá. Egy olyan folytatásként, aminek csak és kizárólag boldog vége lehet.