Hatodik fejezet

Némán ültünk a kocsiban hazafelé menet. Anyám nem szólt hozzám, mert ideges volt, nekem meg nem volt kedvem magyarázkodni olyan dolog miatt, ami nem is az én hibám. Gondoltam, ha már amúgy em kommunikálunk, akkor legalább szólok Olivernek és Iyannának, hogy anya hazahozott a suliból. Plusz George-dzsal is szerettem volna beszélni.

- Tedd el! – szólt rám hirtelen anyám.

- Tessék? Dehogy teszem! – makacskodtam.

- Azt mondtam tedd el azt a kurva telefont! – üvöltötte vörös fejjel.

- Jézusom, jól van, az útra figyelj inkább! – Jobb a békesség alapon a telefont ismét elsüllyesztettem a táskámban, de nem nagyon bírtam megállni, hogy rá ne vegyem újra elő, amikor hallottam, hogy pittyen egyet. Egyedül Iyanna üzenetét tudtam elküldeni, valószínűleg ő válaszolt nekem.

Amint anya leparkolt a mélygarázsban, én kipattantam és felmentem a lakásba. Hosszú napom volt, pedig még alig múlt dél.

- Add ide! – nyújtotta felém a kezét, miután lepakolta a táskáját az előszobában – szólt ridegen, amint becsukta maga mögött az ajtót.

- Mit? – Csak értetlenül néztem őt, próbáltam valamiféle logikát keresni a szavaiban.

- Szerinted mit? A telefonodat! Most!! – rivallt rám. Továbbra sem értettem, mi történik.

- Minek?

- Mert azt mondtam! – üvöltötte magából kikelve. Meg mertem volna esküdni, hogy neki elmentek otthonról. Szabályosan féltem tőle.

- Dehát... Oliver keresni fog iskola után. Ha nem szólok neki, aggódni fog. És George-nak is terveztem írni, hogy ne várjon rám a suli előtt. – Vázoltam fel teljesen logikusan a helyzetet. Egyszerűen nem értettem, miért csinálta ezt.

- Leszarom, mit akarsz! Az van amit én mondok! Add ide azt a kurva telefont! Most! – Továbbra sem tágított eredeti akaratától, de nem adtam olyan könnyen magam.

- Egyáltalán miért? Nem is csináltam semmit, amiért meg kellene büntetned! – Én is felemeltem a hangomat, nehogy már csak neki legyen ehhez joga. Főleg akkor, ha alaptalanul dühös rám.

- Szádat befogod! Az anyád vagyok, majd én megmondom, mikor és miért büntetlek meg téged! – Megszorította a karomat; a körmeit a bőrömbe mélyesztette. Tudtam, hogy ennek mindenképp nyoma marad. Megpróbáltam leszedni magamról a karmait, de nem engedett el.

- Aú, ez fáj! Engedj el! Anya! Észnél vagy?

- Hova raktad, mondd csak el szépen! A zsebedbe? A táskádba? – kezdte el szétdobálni a táskám tartalmát az előszobában. A tankönyveim, a füzeteim szanaszét hevertek, a kulacsom felborulva gurult a földön, a pénztárcámat konkrétan hozzám vágta.

- Te őrült vagy! De tényleg! – szóltam elképedve. Amíg a táskámban kutakodott, gyorsan beszaladtam a szobámba és bekapcsoltam a laptopomat. Volt egy olyan érzésem, hogy azt is elveszi, amint megtalálta a telefonomat.

Gyorsan beléptem a chatbe és írtam a bátyámnak, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön haza, mert az anyánk megkattant és félek tőle. Épp sikerült elküldenem, amikor anya berontott a szobámba.

- Add ide azt is! A tabletedet is! Minden elektronikai eszközt!

- De miért akarsz megbüntetni? Mit csináltam? Neked jobb érzés, ha mindenemet elveszed, amivel másokkal tudok kommunikálni?

- Az én lányom nem lesz egy rühes kurva! Addig nem kapod ezeket vissza, amíg észhez nem térsz! – A szemeiben szabályosan az őrületet véltem felfedezni. – Azzal a vén gyökérrel pedig többet nem beszélsz, különben soha többet nem teszed ki a lábadat ebből a kibaszott házból!

- Mi van? Azt akarod, hogy szakítsak George-dzsal? Te megvesztél?! – Csak felszegett állal nézett rám, majd odalépett hozzám, arrébb lökött és elvitte a laptopomat és a tabletet is.

- Nálam te sokkal őrültebb vagy, ne aggódj! Inkább tanulj, ne kapj még több rossz jegyet, mert akkor garantáltan nem látod ezeket! Tűnés a konyhába tanulni, legyél szem előtt!

- De...

- Ha még egy szót meghallok, nem állok jót magamért! – mondta kimért hangon, ami sokkal félelmetesebb volt, mintha üvöltött volna. Jobbnak láttam hát kiköltözni minden tancuccommal együtt a konyhába.

Egy óra múlva Oliver végre beesett az ajtón. Amint meghallottam a kulcsot zörögni a zárban, egyből felpattantam és elé mentem. Még az ajtón sem lépett be, amikor a nyakába borultam és könyörögtem neki, hogy csináljon valamit anyával.

- Jackie, mi történt? Hogyhogy anya hazahozott? – Még a kabátját sem vette le, azonnal elkezdett faggatni.

- Igazgatói raportra hívtak, anyát is behívták, aztán az igazgató hazaküldött pihenni, anya pedig elvett mindent, amivel veled vagy bárkivel kommunikálni tudnék. Olyan volt, mint egy megszállott és...

- Vissza tanulni! És ha még egyszer meghallom, hogy a bátyádnak panaszkodsz, kapsz egy pofont! – szakított félbe drága anyánk, mire én automatikusan Oli mögé bújtam el.

- Anya? Mi történt?

- A húgod egy ribanc! Azzal a gazdag, idős pasival hempereg pénzért! – fröcsögte, mire a bátyámmal együtt elképedve néztünk rá.

- Te nem vagy normális... – hüledezett Oliver. Majd dühösen folytatta. – Honnan szeded ezt a baromságot? Az igazgató így mondta, Jackie pedig bevallotta, vagy mi? – Anyánk egy mukkot sem szólt. Oliver folytatta. – Kötve hiszem, hogy ez lenne a valóság! Csak a felét hallottad meg annak, amit elmondtak! Van róla fogalmad, hogy érzi magát Jackie? Aki elvileg a lányod? Akinek te az anyja vagy? Mondd, milyen anya vagy te egyáltalán? Nem veszed észre, hogy ez mennyire bántja Jackie-t?

- Most. Fejezd. Be! – mondta csendesen, de vészjóslóan anyánk. – Te is büntetést akarsz? Verést? Pofont? Mondjad! Szívesen megadok bármit! Egy szavadba kerül.

- Jackie, szedd össze a cuccodat! Pakolj két-három napra ruhát és a könyveidet! – szólt nekem a bátyám, mire félve elindultam a szobám felé. – Megoldom, ne aggódj – mondta, amikor visszanéztem rá.

A szobámban előszedtem az egyik sporttáskámat és beledobáltam néhány ruhát, plusz a sminkcuccaim egy részét. A hátizsákomba a heti tankönyveimet mind beraktam, plusz még egy regényt is, hátha kedvem támadna olvasni. Bár elég valószínűtlennek tűnt, hogy én békésen olvasgatni fogok valaki másnak a házában.

Átlopakodtam a fürdőbe is, hogy néhány piperecuccot is elpakoljak, hiszen fogalmam nem volt arról, Oliver hova akar engem vinni. Behúztam a tárkán a cipzárt, majd mikor kiléptem a fürdőből azt láttam, hogy anya Oliver szobájának az ajtajában áll és üvölt, hogy nem hagy minket elmenni.

- Jackie! Indulunk, gyere! – szólt rám a bátyám, majd megtorpant és visszafordult anyához. – Kérem Jackie kütyüit! Tudod jól, hogy megkeresem, ha nem adod vissza!

- Még mindig az anyád vagyok, ha elfelejtetted volna! Nem mehettek el a húgoddal sehova!

- Dehogynem. Én már tizenkilenc leszek, Jackie nemsokára tölti a tizennyolcat. Azt csinálunk, amit akarunk. – felelte hidegvérrel Oliver. – Tudod, Illinois államban 18 éves kortól felnőttnek számít az ember. Minden tekintetben. Jackie, megyünk!

- Oliver Marshall! Ha innen most kimentek, nem jöttök vissza többet, azt garantálom! – Toppantott egyet anya. Nem tudtam, hogy komolyan gondolja-e vagy csak dühből mondta; mindenesetre engem eltántorított volna attól, hogy elmenjek. Szerencsémre a bátyám jóval talpraesettebb nálam.

- Jó. Akkor nem jövünk. – Oliver kiszúrta az eszközeimet a konyhapulton, ezért lazán odament, megfogta őket és mindent a kezembe nyomott. – Kifelé! – utasított, én pedig zokszó nélkül követtem az utasítását. Jobb lesz nekünk így.

- És most...hova megyünk? – kérdeztem, miután becsuktuk magunk mögött az ajtót. Pontosabban Oliver bevágta, anyánk meg ráfordította a kulcsot.

- Iyanna? – elindultam lefelé a lépcsőn, Oli követett.

- Ott nem férünk el ketten. A szülei jóban vannak anyával, szerintem megneszelnék, hogy gond van, ha mindketten oda akarunk menni. Valamelyik haverod?

- Biztos, hogy nem engedlek téged egyik barom közelébe sem! Ki van zárva!

- Most miért? Matt tök jófejnek tűnik pedig...

- Azt mondtam, nem.

- Akkor...

- Te menj Iyannához. Ha csak te alszol Iyannánál, az nem lesz gyanús az anyjának, szerintem még meg is érti– simított végig Oliver idegesen a haján. Aztán rám nézett. – Én majd megyek Matthez, meghúzom magam néhány napig a kanapéján. Holnap a suliban kitalálunk valamit, oké?

- Szerinted...anya komolyan mondta, hogy ne is jöjjünk ide vissza? – néztem szomorúan a bátyámra. Valószínűleg elég szerencsétlenül festhettem, mert Oli ledobta a sporttáskáját és szorosan magához ölelt.

- Fogalmam sincs, hugi. Néhány nap múlva kiderül, igaz? Addig valahogy kibírjuk. – Bólintottam egyet, majd próbáltam visszanyelni a könnyeimet. – Gyere, meghívlak egy búfelejtő kávéra, mit szólsz? Addig el tudod mesélni, mi történt az igazgatónál.