Ismeretlen (Vivi)

Gyakorlatilag remegett mindenem, amikor beléptem a terembe. Félve pillantottam az új osztálytársaimra, akik közül a legtöbben szerencsére még nem vettek észre, de néhány kíváncsi szempár azért már akadt. Kristóf jött mögöttem, kezét bátorítóan a hátamra simította, majd odavezetett, vagyis inkább tolt Liliékhez. A padok két oszlopban voltak, soronként két-két pad, négy hellyel. Simon ült legbelül, Lili legkívül, Kristóf bemászott Simon mellé, így én Lili és közé kerültem.

Feszengve foglaltam el a helyemet és már meg sem szólaltam, hiába beszélgetett körülöttem mindenki. A padot bámultam, közben az egyik hajtincsemet forgattam az ujjaim között. Legtöbbször szeretem befonni vagy összefogni a hajamat, azonban aznap jobbnak láttam, ha kiengedve hagyom, hiszen ismertem magamat: vagy egy tinccsel babrálok vagy rágcsálom a körmömet; utóbbi elég undorító és riasztó szokás, szóval maradt a hajam.

- Nos, gyerekek, üdv újra itt! – libbent be az ajtón a tanárnő, néhány másodpercen belül pedig mindenki megtalálta a helyét. – Remélem jól telt a nyaratok. Viszont most új tanév kezdődik, ami azt jelenti, mindenkinek vissza kell rázódni a korai keléshez és bizony a tanuláshoz is.

Egyhangú, mormogás és zúgolódás kezdődött, hiszen őszintén, melyik diák szeret tanulni? Na ugye. A tanárnő felemelte a kezét, mire mindenki elcsendesedett. Csodálkoztam, mennyire fegyelmezett osztály, az ofő pedig ránézésre milyen kedvesnek tűnik. A nő folytatta a mondandóját, aztán egyszer csak rám mutatott.

-Valószínűleg már feltűnt néhányatoknak, de most mondom azok kedvéért, akik nem tudnak még róla: idéntől lesz egy új osztálytársatok, Vivien. Kérlek titeket, fogadjátok szeretettel, rendben? – Mindenki vadul bólogatott; ez volt a kamu, hiszen mindig kibeszélik az újakat. – Vivien vagy Vivi? Melyiket szereted jobban?

- Öö…Vivi, ha nem probléma. – Éreztem, hogy a fülem tövéig elvörösödöm. A tanárnő viszont nem hagyta annyiban, tovább faggatott.

- Mondanál néhány szót magadról? Honnan jöttél?

- Hát, Kecskemétről jöttem, anyukámmal és a húgommal éltem ott. Igazából találtam a neten egy diákszállót, akik fogadnak gimiseket is, azért tudtam idejönni.

- Gondolom Kristóféknál laksz, akárcsak Lili. – Bólintottam. – Remek! Legalább tudom, kit kell elérnem vész esetén, természetesen édesanyádon kívül. Hobbi? Kisállat? Egyéb, amit szívesen megosztasz velünk?

- Hm…Hát, szeretek fényképezni és olvasni. Igaz, egyik sem túl izgalmas, de…kikapcsol.

- Mindkét hobbi igazán hasznos. Köszönjük és üdv nálunk! Ha kérdésed van, biztos vagyok benne, hogy bárki szívesen segít, de hozzám is nyugodtan fordulhatsz. – Ismét bólintottam. – Remek, akkor térjünk is át az órarendre. Mindenki vegyen elő valamilyen papírt és tollat és legyetek szívesek figyelni.

Az első óra után tartottunk egy szünetet. Terv szerint Lilivel megkerestem volna a mosdót, de néhány lány azonnal lerohant.

-Szia – köszönt kedvesen az egyik. Szőkésbarna haja loknikban hullott a vállára, és úgy láttam, elég erősen ki is van sminkelve. Egy másik lány állt mögötte, hasonlóan kicicomázva. – Vivi, ugye? Én Bianka vagyok, ő itt Tamara.

- Heló – köszöntem én is mosolyogva. – Szép a sminked – dicsértem meg.

- Ó, köszi! Kiszúrtam már órán, milyen menő vörös hajad van. Gondolom eredeti, festeni nem lehet ilyen árnyalatot.

- Hidd el, én már próbáltam. Tönkre is ment a hajam – szólalt meg Tamara. – Most ezért ilyen sötétbarna, mert ezen nem látszik, mennyire töredezett.

- Aha. – Ennyi reakciót váltott ki. Volt valami célja ennek a megszólalásnak? Nem hiszem. De ha ettől boldogabb lett, hogy ezt megosztotta velem, akkor rajta. Furcsának tűntek nekem ezek a lányok; gyanúsan senki nem jött oda hozzám, míg ők a padomnál voltak.

- Mizu, csajok? Új tagot kerestek? – huppant le Simon a helyére, mögötte érkezett Kristóf is. A büfében voltak; Simon egy melegszendviccsel, Kristóf pedig pogácsával tért vissza. Elém pedig letett egy sportszeletet. – Én szívesen beszállok hozzátok, de csak ha az egyikőtök eljön velem egy randira.

- Álmodozz csak! – fintorgott Sári, a többi lány pedig a szemét forgatta. Úgy látszott, nem rajonganak Simonért túlzottan, pedig szerintem jópofa volt. Tami ekkor átvezette tekintetét másra: – Kristóf, hogy telt a szüneted?

- Jól. Sokat voltam otthon, meg lógtam Simonékkal. – Bekapott egy pogácsát, teli szájjal beszélt. A lányok közül ekkor már csak Tami és Bianka maradtak ott.

- Gitározol még?

- Ja.

- Tudod, én is szeretnék megtanulni, valahogy annyira…tetszik. Jól néznék ki gitárral, nem gondolod?

- Biztos. Keress egy tanárt akkor. – Simon meglökdöste Kristófot és mindketten valami videót kezdtek el bámulni egyikük telefonján. Tamara azonban nem adta fel. Bianka és én pedig kíváncsian figyeltük, mi lesz ebből.

- Figyi, nincs kedved esetleg korrepetálni engem?

- Te, Tami – fordult hátra hozzánk az egyik lány. – Az öcséd véletlenül nem valami bandában basszgitáros? Miért nem őt kéred meg?

Köhécseléssel igyekeztem leplezni a feltörni készülő nevetésemet, Bianka a fejét fogta. A fiúk? Hát ők is felkapták a fejüket és elkezdtek nevetni. Roppant szórakoztatónak találták ezt a helyzetet.

-Mesike, neked senki nem osztott lapot! – Mindössze ennyi volt a válasza. Nem is jutott eszébe cáfolni a tényt, miszerint a tesója gitározik. Igaz, ami igaz, nem tűnt a legélesebb késnek a fiókban, sőt egyenesen tompa volt szegénykém.

- Na, látod, már van is tanárod! Kis közös idő a tesóddal, milyen menő már? – Kristóf igyekezett enyhíteni a károkat, amiket a csaj gyakorlatilag magának okozott, de sokat nem javított a helyzeten.

Tamara nem is válaszolt, hanem csak felszegte az állát és mint aki jól végezte dolgát, visszamasírozott a helyére, hátra, a terem másik sarkába. Bianka is ment utána, rólam tudomást sem vett. Mintegy végszóra, Lili is visszaért.

-Lemaradtam valami érdekesről? – ült vissza mellém.

- Tamara megint próbálkozott Kristófnál. Szerintem érettségiig próbálkozni fog – nevetett Simon.

- Istenem, az a lány...! – Lili a fejét fogta, de ő is viccesnek találta a helyzetet. Aztán felém fordult. – Tamara már tavaly szeptemberben kiszúrta magának Kristófot és minden adandó alkalommal be is próbálkozik nála. Szegény lány nem érzékeli az elutasítást.

- Úgy elég nehéz, ha nem is mondják meg neki – dünnyögte Simon a sarokban.

- Na várj, még mindig nem utasítottad el szóban? Kristóf, ne már! – jajongott Lili. – Ez csak egy csaj, nehogy már rettegj tőle!

- Nem rettegek, csak nem akarom megbántani.

- Ennyi bolonddal vagyok körülvéve! Az egyik állandóan hajtja a csajokat, a másik meg nem képes megmondani egynek, hogy nem érdekli. Vivi, kérlek, segíts már ezekkel!

- Hát – vontam meg a vállamat. -, csodát én sem tudok tenni.

- Áú, ez fájt! – Simon a szívére tette a kezét és nekidőlt a falnak. – Veszélyes vagy te, Vivien drága; szende tündér, de a beszólásaid a szívemig hatnak!

- Téged sem kell ám félteni, Simon drága – szálltam be a játékába. Úgy éreztem, szereztem egy újabb, nagyon jó barátot.

A nap végén, miután mentünk haza, a többieket figyelve realizáltam, hogy soha nem voltak nekem ilyen őszinte és igaz barátaim. Az első pillanattól kezdve befogadtak, csupán az érdekelte őket, én milyen vagyok. A legjobb az egészben pedig az volt, hogy ebbe még anya sem tudott belerondítani.