Nyolcadik fejezet

Az együtt töltött nap olyan gyorsan elrepült, hogy amíg az ágyban feküdtünk, elkezdett sötétedni kint. A ház előtt egyszer csak egy kocsit hallottam meg. Megragadtam G bal kezét, hogy megnézzem, hány óra van. Majdnem este hat volt, azaz a bátyámnak lassacskán haza kellett érnie.

- Fenébe! Elment az idő! – ültem fel gyorsan, a takaró szélét a mellemre szorítva.

- Mi az? – George értetlenül nézett rám, sejtelme sem volt arról, miért pattantam fel hirtelen. Közben hallottam a kulcs zörgését az ajtó felől. Még jó, hogy egész nap nem mentünk ki, zárva maradt az ajtó. Ezzel pedig nyertünk egy kis haladékot.

- Oli. Hazaért. Mi pedig éppen meztelenül fekszünk az ágyadban; elég egyértelmű lenne Olinak, mi történt közöttünk.

- Ennyire nagy baj lenne, ha megtudná? – kérdezte George felvont szemöldökkel. Ő is felkönyökölt, úgy nézett, míg én a ruháinkat szedtem össze a földről. Odasétáltam az ő felére, majd leültem mellé az ágy szélére. A ruhakupacot magam mögé raktam, hogy meg tudjam fogni a kezét.

- Hidd el, ha ezt Oliver megtudja, egyből elmegyünk innen, veled meg nem áll majd többet szóba. Persze, mindez azután történik, hogy agyonüt előbb téged, majd engem. – Megsimítottam George arcát, mire ő belepuszilt a tenyerembe. Gyengéden elmosolyodtam. – Hidd el, annyira szívesen itt maradnék most veled, de jobb, ha a bátyám erről még nem tud. Elég neki egyenlőre az, hogy együtt vagyunk és lát néha minket csókolózni.

- Te ismered jobban, hiszek neked! – Hosszas csend után ő szólalt meg elsőként. A továbbiakban egy szót sem szólt, csak elvette tőlem a ruháit és elkezdett felöltözni. Nem tudtam, mi járhat a fejében. Féltem, hogy ezzel megbántottam.

- De figyelj... Megismételhetnénk ezt valamikor. Nekem nagyon bejött. – Lesütöttem a szememet és a takarót vizslattam. Próbáltam menteni a menthetőt.

- Hé, nézz rám! – G felemelte az államat, és nagyon közel hajolt hozzám. – Én is nagyon élveztem. Életemben talán legjobban.

- Haragszol, amiért ezt a mai délutánt titkolni szeretném a bátyám elől? – kérdeztem félve. Egy félmosoly jelent meg az arcán.

- Dehogyis. Nekem eddig a bátyád a kedves arcát mutatta. Viszont te jobban ismered, tudod, mire, hogyan reagálna – vont vállat. – Ha úgy gondolod, hogy biztonságosabb még nem tudnia róla, akkor legyen így.

- Szeretlek – Közelebb hajoltam hozzá; szinte már összeértek az ajkaink. Boldog voltam, hogy nem haragszik rám emiatt. Akkor nagyon szégyelltem volna magam és inkább odaálltam volna a bátyám elé és elmondtam volna neki mindent.

- Én is szeretlek. – súgta ő is, majd végre gyengéden megcsókolt.

- Jackie! Hol vagy? – hallottuk meg Oli hangját a konyha irányából. Gyorsan szétrebbentünk, felkaptam a ruháimat, majd beszaladtam a fürdőbe és bezárkóztam a vécére. Rapid gyorsan felöltöztem, végül mint aki rendesen viselkedett, lazán kisétáltam a mosdóból.

Éppen akkor, amikor Oli kopogás nélkül benyitott a hálószobába. G a gardróbból lépett ki, éppen a nyakkendőjét kötve. Úgy tűnik, készült valahova, mert ingben volt. És ingben nem otthon ül az ember.

- G, hova mész? – álltam meg én is a szoba ajtajában. Majd gondolván egyet, besétáltam és leültem az ágyra. Elképesztő, de tényleg sikerült úgy viselkednünk, mintha nem történt volna semmi különös. Vagyis azt hittük, hogy sikerült úgy viselkedni

- Be kell mennem a céghez. Valamit összebarmoltak és képtelenek megoldani a problémát ezek az idióták.

- Oh. És mikor jössz vissza? – kérdeztem szomorúan. Szerettem volna minél tovább a közelében maradni.

- Fogalmam sincs, Jackie. Majd valamikor jövök.

- George, ne haragudj mielőtt még mész egy gyors kérdés – szólalt meg hirtelen Oliver. Teljesen el is feledkeztem a jelenlétéről. – Ugye nem nyúltál a húgomhoz egy ujjal sem? Mert akkor nem állok jót magamért! – fenyegetőzött.

- Ne aggódj, Oliver, minden rendben volt, nem csináltunk semmit. Csak filmet néztünk a kanapén és ebédet rendeltünk. – A bátyám néhány másodpercig csak szigorúan nézte George arcát, hátha kiszúr rajta valamit, végül megenyhült.

- Jól van, haver, neked hiszek. Jackie-nek nem hittem volna el ezt az egészet.

- Rohadj meg! – néztem rá vörös fejjel. Oliver valószínűleg azt hitte, zavarba jöttem a kérdésétől. G és én viszont tudtuk, hogy valójában eszembe jutott, mi mindent csináltunk mi "filmnézés" címszó alatt. Egy pillanatra összevillant a tekintetünk, majd odalépett hozzám és adott egy jó kis nyelves csókot. Nem volt hosszú, de intenzív. A bátyám pedig nyilván nem nézte végig, inkább elment a konyha irányába, reménykedve némi maradékban.

- Tényleg el kell menned, vagy csak Oli miatt mondtad ezt? – kérdeztem halkan, amíg elsétáltam vele az ajtóig.

- Tényleg el kell mennem, ne haragudj. De sietek vissza, ígérem. – húzta fel a cipőjét George, majd megállt előttem. – Főzzetek valamit vacsira, ha gondoljátok. Most mennem kell. Szeretlek, szia! – adott egy nagyon rövid csókot.

- George! Kabát! Megfázol! – szóltam utána, majd kivettem a szekrényből a bőrdzsekijét. Kelletlenül visszasétált, kivette a kezemből a dzsekit. Aztán elrohant.

Oliver a konyhaasztalnál ülve tömte a fejét pizzával. Folyamatosan méregetett engem, le sem vette rólam a szemét. Valamit sejtett, de még ő maga sem tudta, hogy mit.

- Veletek valami történt. Nemakarod elmondani esetleg? – kérdezte hirtelen, mire csak ránéztem, megráztam afejem és inkább visszamentem a lakrészbe a saját szobámba. Amint becsuktammagam mögött az ajtót, hívtam is Iyannát, hogy elújságoljam neki a délutántörténteket.