Prológus

A telefonomat nyomkodva feküdtem az ágyon, jobb dolgom híján. Úgy készültem, hogy végre kettesben tudunk tölteni egy napot, de ebéd előtt nem sokkal George kapott egy hívást az egyik beosztottjától, hogy valami nem stimmel a gyártással. Ezért elrohant. Vasárnap délelőtt fél tizenkettőkor. Talán mondanom sem kell, mennyire nem örültem ennek. Azon gondolkodtam, hányféleképpen tudnám megfojtani azokat a félnótás idiótákat a cégnél.

Mormogásomból a bejárati ajtó csapódása zökkentett ki. Megjött George. Még le sem másztam az ágyról, amikor megjelent a hálószoba ajtajában, egy szép csokor virággal, bocsánatkérésképpen. Próbáltam úgy tenni, mint aki nagyon haragszik, de amikor megcsókolt, akkor elfelejtettem mindent, amit addig a fejéhez akartam vágni. Túlságosan szeretem őt, ez az igazság.

– Minden rendben az irodában? – kérdeztem, miközben a kezembe vettem a csokrot és a konyhába sétálva elővettem neki egy vázát.

– Csak azok a barmok képtelenek a legegyszerűbb feladatok elvégzésére is. – Mire visszafordultam, ő zakó és nyakkendő nélkül, felül kigombolt ingben állt a szoba közepén. Letettem a virágokat a komódra, majd odaléptem hozzá és szorosan hozzábújtam.

– Egész délután egyedül voltam itthon – motyogtam. – Még Olinak is programja volt egész nap a barátnőjével.

– Sajnálom Csillag. Ígérem, megpróbálom jóvá tenni; és igyekszem nem ilyenkor bemenni a céghez. – fonta körém a karjait, majd nyomott egy puszit a hajamra. Jó darabig álltunk így a szoba közepén, aztán mikor úgy éreztem, feltöltöttem a szeretet-tartalékaimat, kibontakoztam az ölelésből és újból a csokor vízbe tevésével foglalatoskodtam inkább.

Az ebédlő felé vettem az irányt, hogy a virágok elfoglalhassák méltó helyüket az asztal közepén; egy olyan helyen, ahol garantáltan minden nap elsétálok mellette és biztos többször meg is fogom szagolni. Nem sokkal később George is követett, immáron egy pólóban és egy egyszerű melegítőben. Elkezdtem nézni őt és magamban megállapítottam, hogy basszus, ő még így is rohadt jól néz ki. Tetőtől talpig végig mértem őt, igyekeztem az emlékezetembe vésni testének minden milliméterét.

Sokszor észre sem veszem, mennyire el tudok kalandozni, miközben a mozdulatait figyelem. A merengésemből szokásosan ő zökkentett ki, amikor megállt és csak nézett rám, a konyhapultnak támaszkodva.

– Ha éhes vagy, van a hűtőben kaja – mondtam, majd miután elrendeztem a virágokat, felültem az egyik bárszékre és figyeltem, ahogy George tevékenykedik a konyhában.

Mérnöki pontossággal tette a tányér közepére a köretet, rá pedig a húst. Már-már éttermi színvonalúan jól nézett ki. Aztán ezt a mesterművet nemes egyszerűséggel bedobta a mikróba.

– Lenne kedved este elmenni étterembe? Foglaltam asztalt – támaszkodott két kézzel a pultra G, éppen velem szemben. A világosszürke póló, amit viselt, megfeszült izmos felsőtestén és a vállain. Konkrétan kényszerítenem kellett magam arra, hogy ne a karjait nézzem, hanem a szemét. Majd visszatértem a valóságba.

– Persze, menjünk – feleltem izgatottan, amire ő elégedetten elmosolyodott. Azonnal elkezdtem gondolkodni azon, mit vegyek fel, de nem tudtam, milyen étterembe megyünk.– Mennyire kell elegánsnak lennie?

Csak egy kicsikét. Nem kell egy kisestélyi, valami…egyszerűbb.

– Ezzel nem vagyok előrébb – nevettem el magam, majd inkább a hálószoba felé vettem az irányt, hogy előhozzak néhány esélyest.

Egy lazacszínű, spagettipántos, ejtett mellkasú; egy bordó puffos ujjú és egy sötétkék, szögletes kivágású, bokáig érő ruhát vittem ki magammal. George nem kicsit lepődött meg, mikor meglátott ezzel a három ruhával beszambázni a konyhába.

– Melyik legyen? Elmondásod alapján ezeket találtam hirtelen, de nem tudom melyik legyen.

­– Hmm… – gondolkodott el egy pillanatra. Egyik ruháról a másikra pillantott; úgy tett, mint aki ért hozzá. – Szerintem a kék legyen. Az dögösen állna neked.

– Akkor az lesz! – A kék ruhát kiterítettem az ágyra, a másik kettőt pedig visszaakasztottam a gardróbba. Aztán visszamentem a konyhába.

Miután George megebédelt, úgy döntöttünk, megnézünk egy filmet közösen. Egy rom-kom mellett döntöttünk végül, ami mindkettőnek nagyjából ugyanannyira tetszett. Persze ezt egy hosszas keresgélés és egyezkedés előzte meg, de ez a legkevesebb.

Este nyolcra mentünk az étterembe; a készülődésre kaptam másfél órát, ami bőven elégnek bizonyult. Megmostam a hajamat, majd tettem rá egy rakat kondicionálót, hogy rendesen göndörödjön be és ne úgy nézzek ki, mint egy bárány. Aztán nekiálltam sminkelni: kis korrektor, szempillaspirál, rúzs, púder és már kész is voltam. Amint kiléptem a hálószobából teljesen elkészülve, George leesett állal nézett rám. Innen tudtam, hogy jól nézek ki.

Az étterem egyébként egy eléggé elegáns hely volt, utólag is örülök, hogy nem én választottam ruhát hozzá. Az étlapon csupa olyan étel volt, amit be sem tudtam azonosítani, ezért George-ra hagyatkoztam mindenben. Az este remekül és nagyon gyorsan eltelt; finomakat ettünk és végre egy kis minőségi időt tudtunk kettesben is tölteni. Pont amit már hosszú ideje hiányoltam a kapcsolatunkból.

– Egyébként milyen alkalomból hoztál el vacsorázni? – Miután a pincér elvette előlem a tányért, zavartalanul rá tudtam könyökölni az asztalra, és úgy nézni George-ra.

– Nem lephetem meg a szerelmemet csak úgy egy ilyen estével? – incselkedett. A szája sarkában egy aprócska mosoly bujkált; aztán hirtelen lesütötte a szemét. – De az a helyzet, hogy átlátsz rajtam, nem teljesen ok nélkül hoztalak el ma ide. Egy fontos dolgot szeretnék megbeszélni veled.

– Ugye minden rendben van? – aggodalmaskodtam. Átnyúltam az asztal felett és megfogtam a kezét. Riadtnak nézett ki, nem tudtam, mi állhat a háttérben.

– Persze – mosolyodott el. Megszorította a kezemet, majd az ajkaihoz emelte és lehelt rá egy csókot. – Csak kérdeznék tőled egy igazán fontos kérdést.

Ötletem sem volt, vajon mit akarhat megbeszélni ilyen komoly, mégis mosolygós ábrázattal. Semmit nem tudtam, vagy lehet az agyam nem akart semmit sem leolvasni az arcáról.

– Jackie, én téged mindennél jobban szeretlek. – Elkezdett matatni a zakója zsebében, majd egy aprócska bársonydobozt húzott elő. Amikor felállt a székről és letérdelt mellém, a lélegzetem is elállt. – Rengeteg mindent átéltünk együtt, és nagyon boldoggá tennél, ha még több mindent élhetnénk át együtt.

– George… - Szinte suttogtam a nevét, valószínűleg meg sem hallotta. Felpattintotta a kis doboz tetejét, előttem is felfedve azt a szépséges gyűrűt, amit rejtett.

– Jackie Karina Marshall, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Szinte fel sem fogtam a kérdést, csak tátott szájjal néztem rá. Aztán rájöttem, hogy válaszolnom kéne valamit, de képtelen lettem volna arra, hogy szavakat formáljak. Így aztán vadul elkezdtem bólogatni.

George felhúzta az ujjamra az kék köves fehérarany gyűrűt, mire a környező asztaloknál elkezdtek tapsolni és ujjongatni az emberek. Meg sem vártam, hogy George felálljon, én is leguggoltam hozzá és adtam neki egy hosszú, szenvedélyes csókot.

Hazafelé a taxiban hol a gyűrűmet nézegettem, hol George arcát. Aztán egyszer csak elkezdtek ömleni belőlem a kérdések: mikor vette meg a gyűrűt, ki tud még róla, mióta tervezi ezt, nem félt-e egy esetleges nemleges választól; mi van, ha nem működik majd a házasságunk? Megvárta amíg levegőt veszek, aztán mindenre sorban válaszolt.

Este természetesen összebújva aludtunk el; helyesebben George elaludt, én pedig az arcát figyeltem. Azon kezdtem el agyalni, honnan is indult a mi kapcsolatunk. Miken mentünk mi együtt keresztül. Mindezen gondolatok közepette elnyomott az álom, ahol az emlékek filmszerűen kezdtek el pörögni a fejemben.