Rácz-Stefán Tibor: Te vagy az életem

Még tavaly ősszel jelent meg Tibi legújabb regénye, a Te vagy az életem, de nekem csak a Jézuska hozta a fa alá. Dávid és Áron történetének a kezdetét mindenki ismeri már, de ez a regény 12 évvel később játszódik, amikor a fiúk már felnőttek. És az, hogy felnőttek, egyet jelent azzal is, hogy most már más típusú problémákkal kell együtt megküzdeniük. De mégis mi okozza a konfliktust? Azt is elárulom! 

Dávid és Áron a gimnázium után szinte rögtön Amerikába költöztek, mert Áront beválogatták egy ösztöndíjprogramba. Mindketten izgatottak voltak, mert Kalifornia a tiszta lapot jelentette számukra. Az egyetem elvégzése után Áron egy ügyvédi irodánál kezd el ügyvédi gyakorlatát és reméli, hogy egyszer teljes értékű partner lesz. Ezzel így nem is lenne probléma: a gondot az okozza, hogy egy eléggé megosztó ügyben kell védenie a feltételezett elkövetőt. A karrier és a pénz elég csábító ugyan, de megéri foggal körömmel ragaszkodni hozzá, ha a végén képtelenek vagyunk tükörbe nézni és az, akit szeretünk, képtelen megvetés nélkül ránk nézni? 

Dávid egy ideig boldog Kaliforniában, hiszen Áronnal lehet, összeköltöztek és nem éri őket nyílt atrocitás. De a boldogságbuborékba egy idő után beférkőzik a magány is, mert Áron egész nap dolgozik, Dávid pedig otthon várja őt. És persze azzal sincs kibékülve, hogy milyen ügyön kell dolgoznia. Kezdi azt érezni, hogy párja megváltozott és már nem önmaga. Ennek tetjébe hazavágyódik Magyarországra, hogy több időt tölthessen a családjával és a barátaival, ráadásul egy saját kiadó megnyitását tervezgeti; Áron viszont hallani sem akar a hazaköltözésről. Kibír vajon a kapcsolat egy ekkora porblémát? És mégis kinek kell feláldoznia az álmát azért, hogy a másik megélhesse a sajátját? 

Aki régebb óta követ, az tudja, hogy mennyire imádom Tibi könyveit. Minden szereplő közel áll a szívemhez, akárcsak a történetei. Így nem is volt kérdés, hogy valamikor el akarom olvasni Dávid és Áron saját történetét is. Amikor elolvastam a fülszöveget a borítón, izgatott lettem, hogy ebből vajon mit lehet kihozni; de egyszerre féltem is, mert Amerika egy kicsit idegenebb világ számunkra, bármennyire is hatással van ránk a kultúrája.

Az alapsztori nagyon tetszett, az pedig pláne, hogy végre újra Dávidról és Áronról olvashatok. De egyben nehéz is volt olvasni, mert most kivételesen nagyon a központban volt a magyarországi melegek helyzete. Érdemes tudni rólam, hogy szociálisan borzasztóan érzékeny vagyok, és rendszeresen felháborít, amit olvasok az LMBTQ+ helyzetről (pl. könyvek lefóliázása); ez a regény is legtöbbször elgondolkodtatott. 

Dávid igyekezett rettentő pozitívan felfogni a helyzetet, míg Áron inkább a pesszimista oldalát látta a dolgoknak. Ebben is ellentétet képeztek, akárcsak abban is, hogy hazaköltözzenek-e vagy sem. Személy szerint mindkettejük álláspontját megértem: Dávid a családjával és a barátaival szeretne több időt tölteni, míg Áron, akinek gyakorlatilag nulla kapcsolata van a családjával, inkább a karrierjével törődne. Egy dologban viszont hasonlítanak: függnek egymástól és nagyon szeretik egymást. A regény legfőbb kérdése pedig innen fakad: ki hozza az áldozatot?

Ami nekem egy kicsit kevésbé tetszett, hogy a fiúk nagyon sokszor csak elsiklottak a témák felett és mindent szexbe fojtottak. Szerintem ha valakit igazán nagyon szeretek és tizenkét éve vele élek, akkor könnyebben ki tudom mondani a vágyaimat, hiszen a másik érti minden rezdülésemet. Nekem kicsit néha sok volt ez a kommunikációs hiány - bár a történet nagyrészt erre épül. 

Összességében véve viszont ismét egy aranyos regény, régi, kedvenc szereplőkkel, amit öröm volt olvasni. Nem lett a legnagyobb kedvenc, de biztos, hogy egyszer-kétszer újra fogom olvasni.