Tizedik fejezet

Már épp elfeledtük volna ezt az egész költözés-ötletet, amikor apa öccse megkereste Olivert azzal a szándékkal, hogy szeretne találkozni velünk. A találkozón a bácsikánk elmesélte, hogy Európába szeretne utazni és maga mögött hagyja Amerikát végleg. De előtte még van egy lakása, amit el kellene adni. Nekünk persze egyből felcsillant a szemünk és elmondtunk Jacknek mindent a legelejétől kezdve. Végül megesett rajtunk a szíve és nekünk adta a kis legénylakást.

Amíg Chiagoban tartózkodott, többször meglátogatott minket George házában. Amikor először jött át, G éppen nem volt otthon, de megvárta velük. Szeretett volna találkozni azzal, aki miatt szembe mertem szállni anyánkkal.

Amikor George hazaért, egyből elé szaladtam és bevittem magammal a kis nappalinkba, ahol megismerkedhettek a bácsikámmal. Nem túl meglepő módon egyből megtalálták a közös hangot egymással. Ekkor avattuk be George-ot az újabb fejleményekbe. Örült neki, hogy végül minden megoldódott, de szerintem sajnálta egy picit, hogy ilyen hamar történt.

- Köszönöm a vendéglátást, de most már tényleg mennem kell. – Már a negyedik látogatás volt, Jack nagyon jól érezte magát velünk. Viszont tudtuk, hogy lassacskán utazik és össze kell pakolnia néhány holmit. – Holnap gyertek nyugodtan, már be is költözhettek. Csak annyi, hogy én még egy hétig a városban leszek; ha nem gond, aludnék a kanapén.

A bátyám persze azonnal leokézta, de nekem már volt egy határozott elképzelésem arról, hogyan legyen majd ezután. És az nem egyezett a bátyáméval.

-Egyébként gondolkodtam... – tördeltem idegesen a kezeimet. Minden szempár rám szegeződött. – Én szerintem nem költöznék abba a lakásba, itt maradnék George-dzsal.

- Tessék? – emelte fel a hangját a bátyám. Kezdett ideges lenni egy kicsit.

- Oliver, kérlek! – Csúnyán néztem rá, hogy fogja be. – Beköltözök szívesen a lakásba veled, de nem hosszú távon. Csak egy rövid időre. Amíg vége nincs ennek a tanévnek.

- Jackie, ezt komolyan gondolod? – George meghatottan nézett rám. – Mert ha igen, nekem semmi ellenvetésem nincs.

- Teljesen komolyan. – Megfogtam a kezét és boldogan mosolyogva néztem rá.

- Az tök szuper, hogy ti ennyire szépen elterveztétek – morgott Oliver. –, de én még nem egyeztem ebbe bele!

- Oli, hagyjad. – Jack bácsi a bátyám vállára tette a kezét. – Ő ezt már eldöntötte, nem engedélyt kért tőled. Csak elmondta. És nem szólhatsz abba bele, hogyan éli az életét.

- De... – próbált ellenkezni. Három szigorú szempár meredt rá: én azon voltam, hogy megverem, ha ellenkezik; George engem akart védeni, bármennyire is kedveli a bátyámat; Jack bácsi pedig párttalanul gondolkodott.

- Akkor ezt meg is beszéltük! – törtem meg a helységben beállt kínos csendet. Oliver tovább puffogott magában, de már senki nem foglalkozott vele. – Jack bácsi, nyugodtan alhatsz a szobádban addig, amíg itt vagy. Én maradok szívesen George-nál erre a kis időre.

Mivel senki nem ellenkezett, másnap Oliver elköltözött, mi ketten pedig egyedül maradtunk a házban. Egyből beleugrottam G nyakába, ő pedig az ölében bevitt a nagy nappaliba.

- Csukd be a szemed, szeretnék adni neked valamit – mondta, mire én szófogadóan engedelmeskedtem.

Egy kis, sötétzöld ékszeres dobozt nyújtott át nekem, amin egy világoskék szatén masni díszelgett. Meglepődtem, mert a szülinapom még egy kicsit odébb volt, más alkalom pedig nem jutott eszembe. Óvatosan kibontottam a masnit, majd felnyitottam a dobozt. Egy csodaszép arany nyaklánc díszelgett a párnácskán, amiről egy arany színű virág lógott, a közepén egy fehér kagylógyönggyel. Mellette volt még két, virág alakú fülbevaló.

- George, ez gyönyörű! Köszönöm – pillantottam fel rá, majd leraktam a dobozt a dohányzóasztalra és odahajoltam egy csókra.

- Örülök, hogy tetszik – mondta, majd kivette a láncot a dobozból. Megfordultam, hogy a nyakamba tudja akasztani az ékszert. A hajamat elsöpörte a tarkómról, jóleső bizsergés futott végig a testemen az érintésétől. Miután bekapcsolta, gyengéden megsimította a nyakamat, majd a fülembe súgott: – Jól áll.

Újból szembefordultam vele, hogy szemből is szemügyre vehesse a nyakláncot rajtam.

- Jót választottál. – Elégedetten mosolyogtam, majd eszembe jutott egy zseniális ötlet. – Figyelj... nem akarunk egy kicsit közösen lazítani?

- Mit akarsz csinálni? – emelte rám a tekintetét. Közelebb csúsztam hozzá, konkrétan rácsimpaszkodtam a karjára. Bűbájosan mosolyogtam, miközben az ujjammal köröket rajzoltam a mellkasára.

- Van neked egy jakuzzid. Az én kedvemért nem szeretnénk használni egy kicsit? – Könyörgően néztem rá. George arcáról semmit nem lehetett leolvasni, már azt hittem, nem tetszik neki az ötlet. Hirtelen felállt a kanapéról, de mielőtt kiment volna, odahajolt a fülemhez.

- Vegyél fürdőruhát – súgta, majd adott egy puszit az arcomra. Egyből felpattantam és rohantam megkeresni a bikinimet. Az olívazöld, háromszög fazonú, elöl arany karikával összefogott, nyakban kötős bikinifelsőt, és a hozzá tartotó, oldalt megkötős alsót választottam. Magamra vettem a köntösömet, majd átsétáltam a fürdőbe.

George már ott várt a kád szélén ülve, gyertyákat gyújtott, és hozott két pohár fehérbort is. Tetszett, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi mindenre volt ideje gondolni.

- Csini vagy – mondta és felakasztotta az én köntösömet is a sajátja mellé. Amíg bemásztam a vízbe, fogta a kezemet, nehogy elcsússzak, majd miután leültem, elkezdte masszírozni a vállamat.

- Úristen, ez most milyen jól esik! – Becsuktam a szememet is, annyira kellemes volt. Aztán végül George is beült mellém, koccintottunk a borral és csak lazítottunk.

Talán egy-másfél órát tölthettünk a fürdőszobában, pontosan nem tudnánk megmondani. Egyszerűen jó volt egy kicsit ellazulni, kettesben. Utána, talán a fehérbor hatására kissé túl vidáman, mindketten levettük magunkról a vizes fürdőruhát és megtörölköztünk, köntösbe bújtunk, aztán...aztán az ágyban kötöttünk ki. És ekkor még csak szombat délelőtt volt.

Ebéd után nem sokkal George kapott egy hívást a cégtől, ezért kénytelen volt bemenni és megoldani a problémát. Én pedig egyedül maradtam. Sokáig nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, ezért végül utcai ruhába bújtam és felmentem a bátyámhoz a lakásunkba.

- Oli, Jack bácsi! Itt vagytok? – léptem be a nappaliba, ahol a két, elvileg felnőtt férfi ember, valami videójátékkal játszott.

- Szia Jackie! Beszállsz? – pillantott rám Oliver, de azonnal fordult is vissza a játékhoz. – Valami gond van? Hogyhogy itt vagy?

- Minden oké, csak George bement a céghez, aztán az egyedüllét helyett átjöttem megnézni, mi újság itt.

- Akkor jó. Már azt hittem baj van.

- Egyébként gyerekek, kicsit figyeljetek kérlek. – Jack bácsi megállította a játékot, Oli meg én csendben figyeltünk. – Az a helyzet, hogy hamarabb el kell majd mennem és nem túl valószínű, hogy valaha visszajövök ide. Sem a lakásba, sem a városba.

- De...hogyhogy? – szomorodtam el egy pillanat alatt. Szerettem Jack bácsit, kicsi koromból nem sok emlékem van ugyan vele, de elvileg nagyon kedveltem őt. A családban, anyáékon kívül, egyedül az ő kezében maradtam nyugton. Nem utolsó szempont az sem, hogy azért lettem Jackie, mert ő Jack. Apa szerette volna így, máig nem tudom miért. És ő az egyetlen kapocs hozzá, akit igen, ritkán láttam, de attól még szerettem.

- Tudjátok, ebben a lakásban apukátokkal laktunk ketten, nagyon sokáig. Mielőtt megismerte édesanyátokat.

- Akkor ti ketten is úgy laktatok itt, mint most mi. Szülők nélkül – szólalt meg halkan Oliver. Én körbetekintettem a házban. Úgy örültem volna, ha azok a falak tudnának mesélni, milyen volt apa fiatalnak.

- Pontosan. És nekünk sem a tanulmányok miatt kellett eljönni otthonról, hanem mert összevesztünk a szüleinkkel. Később kibékültünk velük, de nem akartunk visszaköltözni hozzájuk. Apátok pedig marha jól vezette a háztartást! Én veletek egyidős voltam akkor, Nicholas olyan 25 lehetett.

- És milyen volt apa? Úgy általában, milyen ember volt? – kérdeztem a kezemet tördelve, Jack elmosolyodott. Időközben leereszkedtem a kanapé karfájára, Oli mellé.

- Imádtad volna! Nagyszájú, akaratos, de vérig becsületes ember. Nem lehetett megtörni, vagyis nem engedte, hogy lássák rajta. Volt olyan tökös, hogy engem kivett az iskolából és hozott magával ide, hogy nekem se kelljen otthon laknom. Előre eltervezett mindent, már itt várt ránk a lakás, amikor megérkeztünk.

- Jack bácsi, mondd ki nyugodtan, olyan volt, mint Jackie – fogta a fejét a bátyám. Rám nézett. – Imádott téged abban a 4 évben, amíg látott. Jellemben tisztára rá hasonlítasz, ezért értek veled nehezen szót. Makacs, önfejű, nagyszájú.

- Te pedig ugyanolyan tökös vagy ezek szerint, mert elhoztál engem is anyától – mondtam keserédes mosollyal. Könnyek gyűltek a szemembe. - Annyira rossz, hogy mindenki ismerte őt, csak én nem.

- Jaj, Jackie! Sokkal jobban ismered, mint azt el tudnád képzelni! – karolta át a vállamat Oliver.

- Nem emlékszem belőle semmire. Sem a hangjára, illatára, még azt se tudom megmondani, milyen színű volt a haja. Csak fényképről ismerem őt, de érzelmek nem nagyon fűznek hozzá. Ilyenkor annyira dühös vagyok, hogy meghalt! – Igyekeztem felfelé pislogni, hogy a könnycseppek ne csordulhassanak ki a szememből.

- Ne legyél mérges, Jackie!– sóhajtotta Oliver, aki valamennyire azért emlékezett apára. Mégiscsak két évvel idősebb nálam. – A rák nem válogat, ezen nem tudunk mi sem változtatni sajnos. Túl kell lépnünk ezen. Apa is azt szerette volna, hogy felnőjünk és boldogan élhessünk.

Olinak igaza volt, tudtam; de nem akartam elfogadni. A bácsikánk megértően bólogatott. Percekig nem szólt egyikünk sem.

- Jut eszembe, van neked valamim, mielőtt elmegyek – pattant fel Jack, majd eltűnt az egyik szobában. Percekkel később jött vissza, kezében egy dobozkával. – Ha már nem ismerted Nicket, annyi a minimum, hogy a legféltettebb ereklyéit neked adom. Semmihez nem nyúltam a szobájában azóta, hogy...khm...Azóta.

- Köszönöm, Jack bácsi! – öleltem meg a bácsikámat boldogan. Fogalmam sem volt, miért ad nekem ma mindenki ajándékokat, de örültem neki. Feldobta a kedvemet is. A dobozka tetejére sokminden volt ragasztgatva: bélyegek a világ országaiból, matricák és celluxszal régi rágópapírok.

A kis lakatot kinyitva készkincseskamra tárult elém: néhány fénykép anyával, Jack-kel és velünk; kétultrahangkép; egy diákolimpiai érem; egy gitárpengető; egy gyűrű és két kórházibabakarkötő. Megtartotta a bátyámét is és az enyémet is. Illetve volt még bennekét boríték, egy Olinak, egy nekem címezve. "Kislányomnak" – állt az énborítékomon. Oliver is kivette a sajátját a dobozból, de egyikünk sem mertefelbontani. Én visszatettem a helyére és igyekeztem nem tudomást venni róla. Lecsuktama doboz tetejét és inkább elindultam felfedezőútra a lakásban.