Tizenegyedik fejezet

Néhány nappal később Jack bácsi valóban elutazott, és én költözhettem fel a bátyámhoz. Nem vittem magammal minden dobozomat, két okból kifolyólag: nagyjából öt hónap volt hátra csak a tanévből, utána pedig én George-hoz költözöm; plusz G közel lakott, ha valamire halaszthatatlanul szükségem lett volna, átmentem volna érte.

Olival két hétbe tellett, mire kitaláltunk egy rendszert reggelre, hogy ne legyen veszekedés és egyikünk se késsen el a suliból. Tanítás után keddenként és péntekenként Oliver elment dolgozni, így én vagy egyedül maradtam otthon házit írni, vagy ha George otthon volt, egyszerűen csak átsétáltam hozzá. Azaz ment tovább az életünk, csak immáron mi alakítottuk a szabályokat.

Vagyis majdnem: a pletyka ugyanúgy az életem része maradt. És egyáltalán nem tudtam szabályozni, mi és mennyire terjedjen.

Egyik nap szokásosan George vitt el minket a suliba. Oliver kiszállt, mi elköszöntünk egymástól, majd én megvártam, amíg kikanyarodik a parkolóból.

- Jackie, szióka! – állt meg előttem Cynthia, akit a hátam közepére nem kívántam szerdán reggel tanítás előtt. Még hónapokkal azelőtt ő indította útjára ezt az egész problémát, ha tehettem, megpróbáltam őt és a sleppjét is elkerülni.

- Mit akarsz? – néztem rá flegmán. Meghökkent a válaszomtól; valószínűleg szokatlan volt neki, hogy nem hódolok be előtte és visszavakkantok valamit. Ennek ellenére folytatta.

- Tudod, gondolkodtam este. Sokáig nem tudtam elaludni, pedig még egy pihentető arcmaszkot is tettem fel, amitől általában garantáltan elnyom az álom! – kezdett el cseverészni.

- Térjünk vissza inkább arra a meglepő tényre, hogy szoktál gondolkodni. – Gúnyosan vigyorogtam rá és minden erőmmel azon voltam, hogy ne vágjam pofán. Éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa és előbb utóbb vagy faképnél hagyom vagy felképelem, ha még sokáig magyaráz nekem. A kezeimet ökölbe szorítottam, a körmöm a bőrömbe vájt.

- Szóval igen, gondolkodtam az este és arra jutottam, hogy te valóban nem a pénze miatt fekszel le Mr. Bradforddal.

- Végre! Két hónapja erre várok! – nyújtottam fel a kezemet az ég felé. Naivan azt hittem, hogy ezután békén hagy, vagy ami elképzelhetetlennek tűnt: bocsánatot akar kérni. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

- Tudom a valódi okát is! – felvont szemöldökkel néztem rá. Valahogy kezdett ismételten rossz érzésem lenni. – Neked meghalt az apád, valamikor régen, ugye? Biztos apakomplexusod van! Csakis ez lehet a magyarázat! – Na, itt vesztettem el a tartásomat és meglöktem a csajt. Az, hogy apámat is belekeverte, már túlment minden határon.

- Az apámat ne merd még egyszer a szádra venni! Hülye liba! – mondtam dühösen. Majd löktem rajta még egy nem túl erőset; épp csak akkorát, hogy érezze a törődést. Ez viszont már kevésbé tetszett neki, hátra söpörte a válla felett a szőke műhaját, a táskáját finoman lerakta maga mellé a földre, majd rám vicsorított

- Ne lökdöss, ribanc! – fröcsögte, majd akkorát lökött rajtam, hogy megtántorodtam. Kevésbé finoman és óvatosan, de én is letettem a táskámat, hogy ne zavarjon amikor megtépem a csajt. Egyre több ember gyűlt körénk, néhányan a kezükben csőre töltött kamerával, így volt egy olyan érzésem, hogy néhány óra múlva Instagramon és TikTokon is viszont látom a történteket, többféle szerkesztésben és zenei aláfestéssel.

Talán nem árulok el titkot azzal, hogy a sértegetés és a lökdösődés addig fajult, hogy megtéptük egymást. Haraptunk, karmoltunk, ütöttünk is, az én karomon is végig vörös karcolások és körömnyomok voltak láthatóak. Nem vettük észre, mikor érkezett meg a felügyelőtanár, hogy szétszedjen minket. Ha ez nem lett volna elég, amikor a karomat szorosan fogva vittek be az igazgatóhoz, elmentünk Oliver mellett a folyosón. Tátott szájjal bámult utánam, ahogyan mindenki más is. Iyanna mellett is elmentünk, akivel összeakadt a tekintetem: oldalra néztem egy másodpercre Cynthiára, majd vissza, a barátnőm pedig egyből megértette a dolgot. Később hosszasan beszámoltam neki a történtekről.

A bátyám egyből utánam jött, együtt ültünk bent az igazgatónál, ha már ő számított a törvényes képviselőmnek. Kicsit sem volt boldog, amiért bajba kerültem, de nem meglepő. Jómagam sem voltam az, hiszen abban a félévben már másodjára ültem ugyanott. Mögöttem állt Oliver. Mellettem az a hülye picsa Cynthia ült, aki mögül az anyja gyilkos tekintettel méregetett engem.

- Nos, lányok, mondjátok el, legyetek szívesek, miért kellett titeket szó szerint leszedni egymásról? Mi volt a vita eredeti tárgya? – dörzsölte a homlokát gondterhelten az igazgató. Nem hibáztattam, szerdán korán reggel, az első óra előtt senki nem egy "csajbunyó" kirobbanásának okát akarja fejtegetni.

- Nekem esett, mindenféle indok nélkül! Ez a csaj őrült! – visította a csinibaba. Forgattam a szememet, majd elégedetlenül ciccegtem egy kicsit.

- Hazug disznó! Még hogy indok nélkül! Sértegettél, ráadásul az apámat és George-ot is belekeverted! – hajoltam előre. – Azt mondta, apakomplexusom van, ami egyáltalán nem igaz!

- Lányok, befejezni! – csapott az asztalra Mr. Woodward. – Jackie, elhiszem, hogy nehezen viseled azt, ami mostanában történt, a múltat pedig jobb szeretnéd magad mögött hagyni. De meg kell értened, hogy nem lehet ezt úgy lerendezni, hogy nekimész a másiknak. – Már nyitottam a számat, hogy ellenkezzek, de az igazgató csak felemelte a kezét, hogy bele se kezdjek, mindenről tud. – Igen, tisztában vagyok vele, hogy nem te kezdtél karmolni, rúgni és harapni, találtam néhány jól sikerült videót az iskola pletykaoldalán. Ezeken jól látszik, hogy Cynthia kezdte el először verbálisan, majd fizikailag bántalmazni Jackie-t.

- Már elnézést, de nehogy az én lányomból csináljon bűnbakot! Cynthia nem kaphat büntetést olyanért, amiért nem ő a felelős! – Mrs. Kinney felszegte az állát és olyan lesajnálóan nézett ránk, hogy azt leírni nem lehet. Mintha valami piszok lettünk volna a körme alatt. A lánya szintúgy. Látszott, honnan szedte a csaj ezt a felsőbbrendűség-tudatot.

- Asszonyom, maga is megnézheti a videón, mi történt. Láthatja, hogy Jackie finoman arrébb löki a lányát, aki ezután agresszíven viselkedik vele szemben. – A drága anyuka már nyitotta volna a száját, de az igazgató leintette őt. – Való igaz, hogy Jackie sem kezelte a legjobban a helyzetet, nem kellett volna tettlegességig fajulnia az egésznek. De Cynthia el is mehetett volna, akár folytathatta volna a verbális sértegetéseit, ám ő is a verekedést választotta. Mindkét lánynak egy hét büntetőmunkát kell kiszabnom, viszont nem vagyok olyan bolond, hogy egy helyre osszam be őket.

- Hála istennek! Nem lettem volna képes egy ribanccal a szükségesnél több időt eltölteni! – méregetett Cynthia. Komolyan, a patás ördög hozzá képest egy igazi angyal lehet! Sokkal hamarabb összebarátkoznék vele, mint ezzel a hárpiával. Éreztem, hogy a bátyám befeszül mögöttem, elkezdte markolászni a széknek a támláját.

- Cynthia drága, szerintem előbb magadról kéne lemosnod ezt a nevet, addig nem tanácsos dobálóznod ezzel a szóval. A végén még rajtad ragad – szólalt meg hűvösen a bátyám, mire én majdnem felhorkantottam. Mrs. Kinney odalépett hozzá és majdnem megpofozta.

- Elég legyen! – csapott az asztalra Mr. Wordward. – Mrs. Kinney! Ne emeljen kezet a diákomra! Te meg, Oliver Marshall, ne sértegesd az évfolyamtársadat, légy oly kedves! Ha már gondviselői státuszban vagy itt, viselkedj rendesen, édes fiam! Van nekem is elég problémám és neked is, nincs igazam?

- De, igazgató úr, elnézést. Csak nem igazán tudom eltűrni, ha a húgomat sértegetik.

- Már elnézést, de hol van az anyátok? Neki kellene itt lennie a bajkeverő húgoddal! Neked semmi keresnivalód itt, pont az ilyen beszólások miatt! – fröcsögte Mrs. Kinney.

- Mrs. Kinney! Ha lehet a Marshall gyerekek családi életét hagyjuk ki ebből! Ahhoz Önnek és a lányának semmi köze nincsen! Szóval, a büntetés: Jackie, te a menzán takaríthatod le tanítás után az asztalokat. Cynthia, téged pedig vár a könyvtár, ahol tudniillik, nincsen sem internet, sem térerő. Csak jó öreg poros könyvek és könyvespolcok. Napi egy óra a kijelölt helyeken tanítás után, természetesen tanári felügyelet mellett. Már ma kezdhetitek is.

- Tessék?! – akadt ki az üresfejű, mire én akaratlanul elmosolyodtam. Én tökéletesen jól ellettem volna a könyvtárban, ezt az igazgató is tudta nagyon jól. Ezért nem oda osztott engem.

- Nincs vita! Gyerekek, órára! Mrs. Kinney, a viszont látásra! – tessékelt ki minket az igazgató, mi pedig mind valamennyivel megkönnyebbültebben távoztunk.

- Kislány, látom már az igazgatóra is kivetetted a hálódat! És a bátyád ezt tűri? Hogy ágyról ágyra jársz, ki tudja milyen időközönként? Drágáim, lehet rendes munkával is pénzt keresni! – Mrs. Kinney gúnyos mosollyal az arcán méregetett minket. A bátyám egyből mozdult, de megfogtam a csuklóját. Nem kellett az újabb balhé, volt enélkül is elég bajunk. – Nicsak! Mégis csak testvérek vagytok ti! Az agresszivitást örököltétek a szüleitektől mindketten. Már csak az a kérdés, hogy apátoktól, vagy anyátoktól.

- Jaj, anya, hagyd őket. Majd megkérdezik otthon, ki verekedett mindig a családban – szólalt meg Cynthia is, aki az igazgató irodáján kívül azonnal megtalálta a hangját. – Vagyis...várj, nem tudják megkérdezni! Az Apjuk halott, az anyjuk pedig biztos alkoholista vagy függő! Azért nincs itt!

- Oli...menjünk. Ne álljbele. – suttogtam alig hallhatóan, mire Oliver megmozdult és kivonultunk atitkárságról.