Tizennegyedik fejezet

Reggel fél nyolckor arra keltünk, hogy valaki konkrétan ráfeküdt a csengőre. Mikor abbamaradt, vissza akartunk szundítani, de nem sikerült, mert a váratlan vendég egy újabb próbálkozást indított. Egészen addig olyan jól aludtunk: én George mellkasán feküdtem, szorosan hozzábújva az oldalához, míg ő szorosan magához ölelt. Így aludtunk el előző este, azért emlékszem ennyire pontosan mindenre. Nos, ezt az idillt zavarta meg valaki.

– Ezt nem hiszem el – nyöszörögtem félálomban, ám még mindig csukott szemmel. George is morgott egy sort, de egyikünk sem volt hajlandó megmozdulni. Mikor azonban már harmadjára kezdődött el a csengőkoncert, G mérgesen felült és elindult ajtót nyitni. Út közben azért magára kapott egy alsónadrágot és a köntösét, hogy mégse pucéran álljon a "kedves" vendég előtt.

Esélyt nem igazán láttam a visszaalvásra, így végül én is felkeltem. Egy bugyit és George pólóját magamra véve mentem ki a konyhába, hogy összeüssek valami reggelit. Eredetileg tojást akartam csinálni pirítóssal, de nem találtam meg a pirítót. Ezért hát én is mentem George után az előszobába.

Eközben George, miután kinyitotta az ajtót, megrökönyödve nézett Oliverre. Ötlete nem volt, mit kereshetett a háza előtt vasárnap reggel, amikor a legtöbb ember még alszik, vagy legalábbis pihen.

– Mi történt? – kérdezte George aggodalmasan. Tisztában volt vele, hogy valami fontosnak kellett történnie ahhoz, hogy Oliver megjelenjen hétvégén tíz óra előtt bárhol is.

– A húgom két napja nem jött haza, nem válaszol semmire és kezdek aggódni. Te tudsz róla valamit? – Oliver félretolta George-ot az ajtóból és belépett a hatalmas előtérbe.

– Két napja? – hangzott a visszakérdezés. Mivel George nem buta, hamar összerakta, hogy a bátyámnak én egy mukkot nem szóltam arról, hogy pár napra elköltözök a lakásunkból.

– Igen. Kezdek nagyon aggódni. – Oli idegesen járkált fel alá az előszobában, háttal a konyhaajtónak. Így nem látta meg azonnal, hogy én előkerültem, méghozzá George konyhájából.

– Szerintem én... – kezdte George, de félbe kellett szakítania a mondatát.

– Hé, hercegem, hol tartod a kenyér... pirítót – érkeztem meg én is az előszobába. Amint megpillantottam a bátyámat, megálltam. Oliver elkerekedett szemekkel nézett rám, majd George-ra. Aztán leesett neki, hogy mi van rajtam. Azaz hogy mi nincs, mert gyakorlatilag nem volt rajtam sok ruha. És George-on sem.

– Azt hiszem, van mit megbeszélnünk, Jackie Karina Marshall! – nézett rám szigorúan, majd mindkettőnk mellett bemasírozott a konyhába.

– Nem azt mondtad, hogy tudja, hogy nálam leszel két-három napig? – szegezte nekem a kérdést George, miután a bátyám eltűnt köreinkből.

– Hát, úgy konkrétan nem mondtam ki...de azt írtam neki, hogy néhány napig ne várjon. Azt hitte, viccelek.– George gondterhelten pillantott a konyha irányába. Tudta, hogy mindketten nagy szarban vagyunk. És itt az sem számított, hogy kettejük közül ő idősebb, mert a bátyám képes lenne mindkettőnket péppé verni. Igyekeztem bociszemekkel nézni rá, hátha tudom enyhíteni a károkat. – Haragszol?

– Dehogyis Csillag! – ölelt magához gyorsan és nyomott egy puszit a fejemre. – Csak nem akarom, hogy neked bajod legyen ebből. Sem pedig azt, hogy engem megutáljon a bátyád. Hidd el, szeretlek, de a bátyádtól felnőtt férfi létemre is félek.

– Ugyan, Oliver hamar elfelejti. Vagyis remélem – dünnyögtem, majd ismét ragyogó mosollyal fordultam George felé.

– Menjünk szerintem és beszélj vele. Az lesz a legjobb. – Megfogta a kezemet, így mentünk be a konyhába. – Oliver, kérsz esetleg egy kávét?

– Elfogadom, kösz, haver – pillantott fel a bátyám a telefonjából, majd felém fordult. Én már nem a kedves tekintetet kaptam, helyette a gyilkos, zöld-tekintettel találtam szemben magam, amitől a hideg futkosott a hátamon. – Hogy a francba jutott eszedbe szó nélkül lelépni?

– Szóltam én, hogy eljövök otthonról, de ezek szerint nem vetted komolyan – válaszoltam halkan. A konyhasziget sarkánál álltam, igyekeztem nem a bátyám szemébe, hanem a márványpult erezetét nézni.

– Azt hittem, átjössz ide vagy Iyannához egy délutánra és estére már otthon vagy! Két napja még a telefonodat sem veszed fel! Tudod te, mennyire aggódtam?

– De hát... – próbáltam védeni magam, de Oliver megint közbeszólt. Utáltam, mikor ezt csinálja.

– Nincs semmi de! Mindkettőnknek jobb, ha én is tudok arról, te merre császkálsz. Bármi történhet, ami miatt érted kell mennem vagy esetleg le kell ütnöm valakit!

– Ha megyek valahova, általában nem egyedül teszem. Iyanna szinte mindig velem van, és most már George is. Szóval nyugi, bátyó! Ha nem otthon vagyok, akkor vagy itt, vagy Iyannánál. De ha egyiküknél sem, valaki biztos tudja!

– Figyeljetek, nem akarok ebbe belefolyni, de Jackie-nek igaza van, valamilyen szinten. Nekem mindig elcsacsogja merre járkál, szóval én mindig tudok róla – mondta Olivernek, aki a szemöldökét felvonva nézett ránk. Ezután George felén fordult, ezzel is jelezve, hogy hiába vagyok a barátnője, nem áll teljesen az én pártomon. – Csillag, neked pedig azt kell megértened, hogy a bátyád aggódik érted. Az jó, hogy Iyanna és én tudjuk, hol vagy, de a bátyád a felelős érted.

Kelletlenül bólintottam, de nem szólaltam meg. Nem tetszett a felállás, mely szerint mindenki szerint én vagyok a hibás és én csináltam mindent rosszul. Tüntetőlegesen továbbra is a márványlapot bámultam, a karjaimat keresztbe fontam a mellem előtt. Úgy nézhettem ki, mint egy durcás kisgyerek.

George ezért odalépett mellém, megsimította a vállamat, majd adott egy puszit. Tudta, hogy hagyni kell engem, majd belátom a hibámat. Ez viszonylag hamar be is következett.

Ezután elhatároztuk, hogy jó lenne valamit reggelizni, ha már Oli ilyen kedvesen felvert minket reggel. George elhessegetett engem a konyhapultból, szóval leültem én is az egyik bárszékre a konyhasziget mellett. Természetesen a bátyámtól kellő távolságra. Tetszett, hogy a férfi, akiért szabályosan odavagyok, ennyire otthonosan mozog a konyhában, valószínűleg áhítattal néztem őt.

Oliver pedig engem bámult, éreztem a tekintetét magamon. Tudtam, hogy rá akar kérdezni, mi történt pontosan az este. Tisztában volt vele, hogyha kettesben vagyunk George házában, akkor nem a vendégszárnyban fogok aludni, egyedül, hanem valószínűleg George ágyában, vele együtt. És azt is tudta, hogy egy csóknál bár biztosan több is történt. De az, hogy pontosan mi és mennyiszer, arra nem tudott rájönni.

– Ne haragudjatok, ezt fel kell vennem, mindjárt jövök – kapta fel G a telefonját, majd elvonult a dolgozószobájába telefonálni. Oliver, kihasználva az alkalmat, egyből nekem szegezte a kérdést:

– Ti lefeküdtetek?! – Éreztem, hogy a fejem vörös lesz. Hiába a bátyám, azért a szerelmi életem intim részeiről nem vele akarok csevegni. – Jackie! Igen vagy nem?

– I-igen – mondtam ki halkan, rövidke hallgatás után.

–Meggondoltad te ezt? Ilyen rövid együtt járás után? Ki tudja, mennyi tapasztalata van! Te pedig...neked gondolom ez volt az első! – szörnyülködött. Értetlenül néztem rá: mit hitt, hogyha kapcsolatban vagyok valakivel, akkor csak nézni fogjuk egymást és én az esküvőig szüzességi fogadalmat teszek?

– Jézusom, Oliver! Nem George volt az első, nem vagyok tudatlan! Tisztában vagyok azzal, hogy valószínűleg ő sokkal tapasztaltabb nálam, de nem érdekel. Tudom, mi a jó nekem, és azt is, mi a jó a kapcsolatunknak. – Elkerekedett a szeme, a szemöldöke pedig a homlokáig szaladt. Ezen a reggelen már sokadjára. Lassan fennállt annak a veszélye, hogy ottragad a homloka közepén.

– Hogy...tessék? Te már...voltál mással is korábban? És én erről miért nem tudok?! – suttogta idegesen. Igyekeztük halkra venni a figurát, hiszen az ajtóknak nem valószínű, hogy olyan nagyon jó lenne a hangszigetelése.

– Ez...figyelj, a bátyám vagy, ismersz nagyon jól. De pont azért, mivel a bátyám vagy, nem veled szeretnék ilyeneket megbeszélni! – Rettentő kínos volt nekem erről beszélgetnem a tulajdon fivéremmel, de nem tehettem mást.

– Hány sráccal voltál korábban? – kérdezte, még mindig nem akadva le a témáról. Kezdett elegem lenni.

– Oliver, most fejezd be! – szóltam rá erélyesebben. A feltételezés, miszerint én ágyról ágyra jártam volna, már– már sértette a becsületemet. – Egy sráccal, de vele többször. De teljesen mindegy! Az exem, az az exem. George pedig George. Nem lehet összehasonlítani sem.

– Egy utolsó kérdés... - emelte fel félénken az ujját. Becsuktam a szemem és elszámoltam magamban ötig, mielőtt mosolyt varázsoltam az arcomra. Ha nem így tettem volna, valószínűleg abban a pillanatban megfojtom. – Te és George...már voltatok így...a francba már: szexeltetek korábban is vagy most először? Ha most először, akkor el kellene beszélgetnem vele is...

– Oliver! – kiabáltam el magam hirtelen. Beléfagyott a szó, reméltem még a vér is megállt az ereiben. Ezután ismét halkan szólaltam meg. – Nem most voltunk így együtt először és nem is utoljára. Igen, védekezünk. Nem, még nem szeretnék terhes lenni. És ha megtudom, hogy George és te erről beszélgettek, esküszöm mindenre, ami szent, hogy kinyírlak. Értetted?

– Édes jó istenem, mit neveltem belőled? – fogta a fejét. Szája sarkában már ott bújkált egy mosoly, de én cseppet sem találtam viccesnek a kialakult szituációt. Viszont elkezdtem csapkodni a vállát. Kezdjük ott, hogy nem is ő nevelt, alig két évvel idősebb nálam. Ráadásul, nem cafka lettem, hanem csak szerelmes. Nem ugyanaz a kettő.

– Szemét dög! Miket feltételezel te rólam, huh? Van tartásom! Nem is te neveltél, ugyanolyan porbafingó hülyegyerek voltál, mint én! Kontrollmániás barom! – mindegy egyes szónál egy újabbat ütöttem rá, éppen oda, ahol értem őt.

– Jó, na, au! Felfogtam! Jézusom, milyen agresszív vagy te! Aúú! – Úgy nyavalygott, akár egy kislány. Nem hiába, vele nőttem fel. Sokszor viaskodtunk kiskorunkban is, egy– két dolgot eltanultam tőle.

– Nem fogom kiteregetni neked a szexuális életemet! Bőven elég neked annyit tudnod, hogy van. És pont –ütöttem tovább a vállát.

– Csak öt percre hagytalak titeket kettesben! – szólalt meg George mögöttünk. – Oliver, miért ver a húgod? – kérdezte röhögve.

– Fogd be! Hagyom magam, hogy azt higgye, van esélye! – kamuzott, mire én horkantottam egyet, nem túl nőiesen. Felemeltem az öklömet, hogy egy újabbat boxoljak a vállába; azonnal lehervadt az a fennhéjázó mosoly az arcáról.

– Ki nyivákolt itt az előbb, hogy hagyjam abba, mert fáj? – húztam ki magam büszkén, csípőre tett kézzel. – Amúgy meg, lehet hazamenni és békén lehet hagyni minket! Sipirc! Majd holnap estére otthon leszek.

– Holnap? – kezdett volna akadékoskodni, de elég volt csak csúnyán néznem rá, és inkább hagyta a vitatkozást. Belátta, hogy felesleges lenne. – jó, akkor holnap. De időben mész suliba, jó?

– Eljuttatom időben az iskolába, ne aggódj. Teszek róla, hogy odaérjen – karolta át George a vállamat.

– Jó. Vigyázz rá, vagy kitekerem a nyakadat!

– Oliver! – néztem rá rosszallóan. És gyilkos tekintettel.

– Na, szevasztok! Kitalálok magam is – intett, majd szabályosan elmenekült a házból.

Amint Oliver mögött becsapódott az ajtó, odaálltam George elé, átöleltem a derekát, az államat pedig a mellkasának támasztva néztem fel rá.

– Haragszol rám? Őszintén! Az egész ügy ismeretében.

– Már korábban is mondtam, hogy nem haragszom, Jackie. Tudod jól, hogy én mindig őszintén felelek.

– De valamennyire csak neheztelsz...– kötöttem az ebet a karóhoz, mire George hátradöntötte a fejét és felkacagott. – Most min nevetsz?

– Bocsi, csak ez az egész szituáció...Annyira abszurd, hogy a bátyád korán reggel ránk ront, hogy eltűntél, pedig az előző napokat és éjszakákat is velem töltötted. Majd tanúja lehettem annak, ahogy elvered a bátyádat, most pedig megpróbálsz meggyőzni engem arról, hogy neheztelek rád amiatt, mert nem szóltál nekem, hogy nem szóltál otthon, hogy nálam alszol – Sorolta. Így elmondva valóban elég abszurd, amin az ember mosolyog utólag. De kávé előtt nekem ehhez nagyon reggel volt.

– És így mondja azt bárki, hogy egyszerű az élet – sóhajtottam, majd megfogtam a bögrémet és egy húzásra kiittam belőle a tejeskávémat. – Akkor csak köszönöm, hogy nem tartasz megbízhatatlannak vagy bolondnak ezek után. – Adtam egy leheletfinom csókot az ajkaira, majd pajzánul elmosolyodtam.

– Hmm...finom ízed van – mormogta az ajkaimra, majd egy hosszabb csókot kezdeményezett.

– És finom illatom is lesz nemsokára, ha elengedsztusolni – mondtam csábosan, majd bevonultam a fürdőbe és magamra csuktam azajtót.